Angyalok és démonok

Kilencedik fejezet

Borzalmas volt a holttest, amely Langdon lába előtt, a földön feküdt. A néhai Leonardo Vetrát a hátára fordították, meztelenre vetkőztették, és kékesszürke volt a bőre. A nyakcsontjai kiálltak, ahol eltörték őket, a fejét tökéletesen hátracsavarták, hogy a rossz oldalra nézzen. Az arcát nem lehetett látni, nekiszorult a padlónak. A férfi saját, megfagyott vizeletének tócsájában feküdt, fanszőrzetének szálai dermedten meredeztek szét.

Küzdve a rosszullét ellen Langdon az áldozat mellkasára vetette a tekintetét. Noha vagy egy tucatszor megnézte már a szimmetrikus sebet a faxon, a belesütött bélyeg határozottan erőteljesebb volt a valóságban. A felhólyagzott, megperzselt hús tökéletesen adta ki a formát… a hibátlan szimbólumot.

Langdon azon tűnődött, hogy az egész testét átjáró borzongást a légkondicionáló okozza-e, vagy a legteljesebb elképedés az elé táruló látvány jelentőségét illetően.

Szíve hevesen kalapált, amikor megkerülte a tetemet, és felülről lefelé is elolvasta a szót, meggyőződve a szimmetria tökéletességéről. A jelkép még megfoghatatlanabb volt itt, a szeme előtt.

– Mr. Langdon?

Langdon meg sem hallotta. Egy másik világban járt… a maga világában, a saját elemében, egy világban, ahol összeütközik egymással a történelem, a mítosz és a tény, elárasztva az elméjét. A fogaskerekek forgni kezdtek.

– Mr. Langdon? – Kohler várakozóan nézett rá.

Langdon nem pillantott föl. Még mélyebbre merült abban a másik világban, tökéletesen arra összpontosított. – Mennyit tud már a dologról?

– Csak annyit, amennyit alkalmam volt elolvasni a honlapján. Az illuminátusok azt jelenti, hogy megvilágosodottak. Ez volt az elnevezése egy ősi testvériségnek.

Langdon bólintott. – Hallotta már korábban ezt a nevet?

– Nem, amíg meg nem láttam Mr. Vetra bőrébe égetve.

– És aztán rákeresett az interneten?

– Igen.

– És több száz hivatkozást talált, efelől semmi kétség.

– Több ezret – mondta Kohler. – Az öné azonban harvardi és oxfordi referenciákat tartalmazott, tekintélyes könyvkiadót, valamint a kapcsolódó publikációk jegyzékét. Tudósként megtanultam, hogy az információ pontosan annyit ér, amennyit a for-rása. Az ön renoméja hitelesnek tűnt.

Langdon még mindig a holttestre szögezte a tekintetét.

Kohler nem mondott többet. Csak figyelt, nyilvánvalóan arra várva, hogy Langdon némi magyarázattal szolgál a történtekre.

Langdon fölnézett és körbepillantott a jéghideg lakásban. – Nem beszélhetnénk ezt meg valami melegebb helyen?

– Ez a szoba megfelel. – Kohler mintha nem érzékelte volna a hideget. – Beszéljük meg itt.

Langdon a homlokát ráncolta. Az illuminátusok történelme távolról sem egyszerű eset. Halálra fagyok, amíg megpróbálom elmagyarázni. Megújult borzadállyal ismét a bélyegre nézett.

Noha az illuminátusok emblémájáról szóló beszámolók legendásak voltak a modern szimbólumkutatásban, valójában egyetlen tudós sem látta még. Az ősi dokumentumok ambigrammaként írták le a jelképet – az ambi kettőst jelent –, ami arra vonatkozik, hogy kétféle módon olvasható. És jóllehet az ambigrammák gyakoriak voltak a szimbológiában – szvasztika, jin és jang, Dávid-csillag, egyszerű kereszt –, az az elgondolás, hogy egy szó is ábrázolható ambigrammaként, mégis lehetetlennek tűnt. A modern szimbólumkutatók éveken át próbáltak tökéletesen szimmetrikus írásképet alkotni az illuminátusok szóról, de csúfos kudarcot vallottak. Sok tudós ennek hatására úgy döntött, hogy a jelkép létezése csak mítosz.

– Tehát kik azok az illuminátusok? – kérdezte türelmetlenül Kohler.

Igen, gondolta Langdon, kik is valójában? És belekezdett a történetébe.

– A történelem kezdete óta – magyarázta Langdon – mély hasadás van a tudomány és a vallás között. Az olyan szókimondó tudósokat, mint Kopernikusz…

– Megölték – szólt közbe Kohler. – A tudományos igazságok közzétételéért megölte őket az egyház. A vallás mindig is üldözte a tudományt.

– Igen. De az 1500-as években egy római társaság visszavágott az egyháznak. Itália legfelvilágosultabb emberei közül néhányan, fizikusok, matematikusok, asztronómusok titkos találkozókat szerveztek, ahol megosztották egymással aggodalmaikat az egyház téves tanításait illetően. Féltek attól, hogy az egyház, mint „az igazság letéteményese”, az egész világon fenyegeti a tudományos felvilágosodást. Megalapították a földkerekség első agytrösztjét, és elnevezték magukat megvilágosodottaknak.

– Ők voltak az illuminátusok.

– Igen – mondta Langdon. – Európa legkiműveltebb elméi… akik a tudományos igazság keresésének szentelték magukat.

Kohler mély hallgatásba merült.

– A katolikus egyház persze kíméletlenül üldözte az illuminátusokat. A tudósok csak a legszigorúbb titoktartási szabályok mellett érezhették magukat biztonságban. Az egyetemi alvilágban viszont elterjedt a hírük, és az Illuminátusok testvérisége egyre több tudóssal gyarapodott, szerte Európából. Rendszeresen találkoztak Rómában, egy ultratitkos barlangban, amelyet az Illuminátusok templomának neveztek.

Kohler köhögött és mocorgott a székében.

– Számos illuminátus – folytatta Langdon –, erőszakos cselekedetekkel akarta felvenni a harcot az egyház zsarnoksága ellen, de a legnagyobb tiszteletnek örvendő tagjuk lebeszélte őket. Ő a béke híve volt, egyszersmind a történelem egyik leghíresebb tudósa.

Langdon biztos volt benne, hogy Kohler ismeri a nevét. Még a laikusok is hallottak arról a sorsüldözött csillagászról, akit börtönbe vetett és kis híján kivégeztetett az egyház, mert azt állította, hogy nem a Föld, hanem a Nap a Naprendszer középpontja. Noha számításai cáfolhatatlanok voltak, a csillagász mégis súlyos büntetést kapott azért a feltételezésért, hogy Isten nem az ő világegyeteme közepén helyezte el az emberi-séget.

– Galileo Galileinek hívták – mondta Langdon.

Kohler felkapta a fejét. – Galilei?

– Igen. Galilei illuminátus volt. De hithű katolikus is. Megpróbálta enyhíteni az egyház állásfoglalását a tudományról, és kijelentette, hogy a tudomány nem aláássa, hanem inkább megerősíti Isten létezését. Egyszer azt írta, hogy amikor a keringő bolygókat nézi a távcsövén át, Isten hangját hallja a szférák zenéjében. Azt tartotta, hogy a tudomány és a vallás nem ellensége egymásnak, hanem szövetségese: két különböző nyelven mondják el ugyanazt a történetet, a szimmetria és az egyensúly történetét… a mennyország és a pokol, az éjszaka és a nappal, a meleg és a hideg, Isten és a sátán történetét. Tudomány és vallás egyként örvendezik az isteni harmóniának… a fény és a sötétség szüntelen harcának. – Langdon szünetet tartott, és toporgott a lábával, hogy felmelegedjen.

Kohler csak ült a kerekes székében, és figyelt.

– Sajnos – tette hozzá Langdon – az egyház nem óhajtotta a tudomány és a vallás egységesítését.

– Hát persze hogy nem – szakította félbe Kohler. – Az egység semmissé tette volna az egyháznak azt az igényét, hogy ő legyen az egyetlen eszköz, amelyen keresztül az ember megértheti Istent. Tehát az egyház eretnekként perbe fogta Galileit, bűnösnek találta, és állandó házi őrizetbe helyezte. Tökéletesen tisztában vagyok a tudománytörténettel, Mr. Langdon. De ez évszázadokkal ezelőtt történt. Mi köze ennek Leonardo Vetrához?

Az egymillió dolláros kérdés. Langdon a válasz nyomába eredt. – Galilei letartóztatása felfordulást idézett elő az illuminátusoknál. Hibákat követtek el, és az egyház leleplezte négy tagjuk személyazonosságát, elfogták és kihallgatták őket. De a négy tudós nem árult el semmit… még a kínvallatáskor sem.

– Kínvallatás?

Langdon bólintott. – Elevenen megbélyegezték őket. A mellkasukon. A kereszt jelével.

Kohler szeme elkerekedett, és feszengve pillantott Vetra holttestére.

– Ezután a tudósokat brutálisan meggyilkolták, és tetemüket kihajították Róma utcáira, hogy elrettentsék a többieket az illuminátusokhoz való csatlakozástól. Az egyház zárta sorait, az illuminátusok maradéka pedig elmenekült Itáliából.

Langdon elhallgatott, hogy nyomatékot adjon a mondandójának. Egyenesen Kohler halott szemébe nézett. – Az Illuminátusok föld alatti mozgalommá váltak, és keveredtek más katolikus tisztogatások üldözöttjeivel: a misztikusokkal, az alkimistákkal, az okkultistákkal, a muzulmánokkal, a zsidókkal. Az illuminátusok az idők során új tagokat fogadtak maguk közé. Új illuminátus rend született. Egy sötétebb és mélyen kereszténységellenes illuminátus rend. Roppant hatalmasak lettek, rejtélyes szabályokat vezettek be, halál terhe alatti titoktartást, esküt téve arra, hogy egy napon újra felemelkednek, és bosszút állnak a katolikus egyházon. Olyan nagy lett a hatalmuk, hogy az egyház őket tekintette az egyetlen, a legveszélyesebb keresztényellenes erőnek a földkerekségen. A Vatikán shaitannak bélyegezte a testvériséget.

– Shaitannak?

– Iszlám kifejezés. Ellenfelet jelent… Isten ellenfelét. Az egyház azért választott rá iszlám elnevezést, mert ezt tisztátalan nyelvnek tekinti. – Langdon habozott. – A shaitanból származik a sátán szavunk.

Kohler arcán kínos kifejezés jelent meg.

Langdon hangja elsötétült. – Mr. Kohler, én nem tudom, hogy került a bélyeg ennek az embernek a mellkasára… sem azt, hogy miért… de ön itt a világ legrégebbi és leghatalmasabb sátánista kultuszának ősi szimbólumát látja.