Robert Langdon vízilabdásként ennél keményebb felszín alatti csatákat is átélt már. Az uszoda víztükre alatt, a bírók szemének láthatatlanul dúló ádáz küzdelmek a legdurvább birkozómeccsekkel vetekszenek. Langdont rúgták, karmolták, lefogták, sőt egyszer még meg is harapta egy dühös védőjátékos, akitől Langdon folyton megszökött.
Langdon persze tudta, hogy Bernini szökőkútjának hideg vize jó messzire esik a Harvard uszodájától. Most nem sportból küzdött, hanem az életéért. Már másodszor csaptak össze. És itt nincsenek bírók. Nincs visszavágó. A két karban, amely a medence feneke felé nyomta az arcát, olyan erő munkált, amely kétséget sem hagyott afelől, hogy az az ember ölni akar.
Langdon ösztönösen pörgött, mint egy torpedó. Szabadulj ki a fogásból! De a szorítás nem engedett, hiszen a
