Sophia
– Nos, még egyszer gratulálok, Sophia! – Ahogy felálltunk a tárgyalóasztal mellől, Elizabeth Barton felém nyújtotta a kezét.
– Köszönöm. – Sikerült kipréselnem magamból egy elfogadhatónak nevezhető mosolyt is.
Hét nap telt el azóta, hogy felhívtak, hogy a családom megnyerte a licitet, mégis úgy éreztem, elveszítettem a háborút. Apám a városba érkezett, elvitt vacsorázni, hogy megünnepeljük a győzelmet, méghozzá Spencer nélkül, nagyapám pedig felajánlotta, hogy én felügyeljem a nyugati parti szállodáink működését, ami a legnagyobb régiónk. Úgy tűnt, minden a helyére kerül, mégsem éreztem magam soha ilyen üresnek. Persze egyértelmű volt, hogy mi az oka.
– Itt marad vezetni a The Countesst? – kérdezte Elizabeth.
– Még nem tudom. A nyugati partra is van egy állásajánlatom, de még n
