A fekete zongora

Amit a bloggerek írtak A fekete zongoráról

“[N]agyon megfogott a könyv. [...] Nem akar több lenni, mint ami, egy lájtos krimi, amit éppen az [írónő] egyik kedvenc korszakomba illesztett bele. Választott egy izgalmas főszereplőt, egy izgalmas történetet, és az egészből egy nagyon pihentető és figyelemelvonó könyvecskét hozott ki.”

Csillagpor Könyvsarok

“[Í]me itt van A fekete zongora, ahol Baráth Katalin létrehozott egy kedvelhető főszereplőnőt, akit azonban egy huszárvágással a XX. század elejére költöztetett, s mindjárt izgalmasabbá tette az egész alaphelyzetet. Innen meg már lubickol az igazi hangulatteremtésben: kisváros, pletykák, fura alakok, történelmi helyzetek és irodalmi személyek (kiváló alap egy brit sitcomhoz). Erre jön rá a gyilkosság, mint pikáns hozzávaló, az ügyetlen nyomozósdi, mert hát ilyen sorozattal még senki se találkozott, de azért a kisvárosi rendőrparancsnok és orvos igyekeznek okosan eljárni, bár őket is magával ragadja néha a hév, meg Veron csapongó fantáziája és persze ott a nagy nyomás is, hogy mielőbb zárják le az ügyet, szóval akadnak baklövések. Szórakoztató krimiről van itt hát szó, amihez egy nagyon jó háttér, környezet és szereplőgárda tartozik. Nálam jó fogadtatásra találna, engem ez a regény meggyőzött, hogy érdemes várni a következőt.”

Olvasónapló

“A fekete zongora egy korhű, kellemesen szórakoztató, hangvételű hagyományos nyomvonalat követő, ám mégis rendhagyó detektívsztori, rengeteg izgalmas, jól megírt karakterrel. Nem gondoltam volna, de öröm volt visszautazni az 1900-as évek elejére, egy kisvárosba, ahol mások az erkölcsök, más az igazságszolgáltatás, egyáltalán más az egész élet, mint most - és mégis, olyan jólesően ismerős. [A regény] attól tud jó lenni és szórakoztató, hogy Baráth Katalin hála az égnek nem a külföldi mintát majmolja. Nem Anne és Michael lép elénk az iPodjukat és hipermodern PDA-kat nyomkodva, és a last-minute nyaralást tervezve, amikor teszem azt a lakájuk vérben úszó holttestére bukkannak a jakuzziban... (nem mintha ezzel alapvető baj lenne, de nem kell mindent ilyen és ehhez hasonló sablonokra építeni), hanem igenis van Jóska meg Pista, meg még tyúketetés is és falusi búcsú és bál. És ez ugyan miért lenne rossz? Lehetne persze rossz, de ezt teljes mértékben megakadályozza az, hogy olyan jól van megírva! A stílus végig nagyon tetszett, jólesően bele lehetett merülni, élvezni a szavait, a régiesebbeket is, amik ki-kikopnak az átlagos beszélgetésekből. Nagyon a helyén van a hangulatteremtés, a szereplők ábrázolása. Élvezetes, könnyed, sokszor mosolyra késztető olvasmány, ami mögött mégis jó felfedezni, érezni, hogy nem marketingesek csapata ült össze, és dobott össze ötleteket, hanem ez valakinek az eredeti ötlete, amivel sokat dolgozott, hogy még jobb legyen.”

PuPilla olvas

“Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt.

A fekete zongorában Ókanizsára, látogathattam el (ma Szerbia), ahol szemtanúja lehettem annak hogyan forgatja fel az amúgy eseménytelen városka életét egy váratlan emberölés és annak néhány következménye. Találkozhattam jó pár számomra első pillantásra kedves lakóval; belehallgathattam a Vékonyné általa remekül működtetett “hírügynökség” újdonságaiba (pletykahálózat); együtt nyomozhattam, bálozhattam és láthattam Adyt Veronnal; és még sorolhatnám tovább a megannyi kedves élményt, amire eme látogatásom alkalmával szert tettem. Nagyon jól éreztem magam a rövid kiránduláson, amit Ókanizsán tettem. Bár a bűntettek elkövetőjének kilétét kellett volna megfejtenem, egy idő után azt vettem észre, hogy a gyilkosságok utáni nyomozás már nem is érdekelt, sokkal inkább arra figyeltem, hogy ki hogyan reagál egyes helyzetekben, ki mivel mosolyogtat meg és hogyan alakul a főszereplő Veron sorsa.

[K]épzeletben a kezébe adom mindenkinek [a könyvet], hogy kiránduljon egyet a múltbeli Ókanizsán és folyamatos jókedvre derüljön a kedves vendéglátók által, miközben azon fáradozik, hogy megfejtsen egy gyilkosságsorozatot. Hát nem csábító ez az ajánlat?”

Olvasokkk!

“Baráth Katalin meglepően hűen mutatja be az olvasó számára a kort, a milliőt, amiben a cselekmény játszódik. Kifinomultan idézi meg a könyvek lapjairól, korai filmekből, dokumentumokból számunkra is ismerős ízes XX. század eleji hangulatot. Méltón illeszkedik e keretbe a város és lakóinak, közülük is a megjelenő szereplőknek az ábrázolása is. A történet, a szereplők és a századelős hangulat harmonikus egységet alkot, s az írónő stílusa igazán kellemes, mondhatni "olvasóbarát". Könnyű volt együtthaladni a történettel, élvezet volt nyomon követni az eseményeket, ám nehéz írni róla. Nehéz, mivel nehezen adható vissza egy értékelésben mindaz, amit az olvasó kaphat, ha időtöltéseként A fekete zongora elolvasását választja. Magát a könyvet kell elolvasni, ha hiánytalanul át akarjuk élni mindazt, amit Baráth Katalin délutáni vagy napi programként az olvasóknak szánt. Egy szó, mint száz, nagyon hangulatos és fordulatos kis történetet “rittyentett” nekünk Baráth Katalin, s tapasztalva alaposságát a választott milliőben való előzetes elmerülés és a történetfomálás tekintetében egyaránt, azt gondolom, bízhatunk abban, hogy üde színfolttal gazdagodott a magyar szerzők palettája.”

Byblos

“Az írónő ad ugyan egy halvány nyomocskát amatőr olvasó-detektíveinek, de a sok gyanús jel között könnyen megbújik a valódi nyom is. Félig ugyan kitaláltam ki húzódik meg az árnyékban, de nekem elsősorban, nem mint bűnügyi regény okozott nagy élményt a könyv, hanem mint szépirodalmi, sőt történelmi műalkotás. A huszadik század elejének békés, monarchiabeli napjai, amikor még mindenkinek megvolt a megbecsült helye a társadalomban, legyen akár kocsmáros, építész, paraszt vagy boltos kisasszony, amikor volt igény a minőségre, a város büszke volt a parkjára, a templomára vagy a városházára. Nagyon szívesen sétáltam én is Ókanizsán, Szabadkán Baráth Katalinnal karöltve, amit meg is tehettem, hiszen tapintani lehetett a kor minden élvezetes és kevésbé élvezetes vonását.”

Annamarie írkál

“Borzalmasan jó könyv volt. Minden egyes oldalát élvezettel olvastam. És bár nem aludtam sokat szilveszter éjszakáján, és másnap sem pihentem ki magam, egyszerűen nem tudtam elálmosodni. Csak még ezt a 10-20-30-100-180 oldalt... Zseniális minden ízében, azt kell mondjam. Bármennyire is tetszett az, hogyan épül fel a történet, még ennél is jobban tetszett a könyv nyelvezete. Biztosan ti is úgy vagytok vele, hogy kell egy bizonyos idő, amíg belerázódtok egy könyvbe. Egy kriminél ez tipikusan az első hulla és az első gyanúsítottak. Ebben a könyvben nem kell megküzdeni, hogy elérjük azt a részt, amikor már magával sodor a történet. A szerző azzal lopta be magát először a szívembe, hogy lépten-nyomon egy-egy csípős, vitriolos kiszólást szúr be a mondatok közé. Nem nagyon szoktam könyveken nevetni, bevallom, itt többször kuncogtam egyet. Gyorsan mindenkit meggyanúsítottam, aztán bújtam vissza a takaró alá olvasni. [...] Kérem, itt tisztességesen pontosan annyit tudsz, amennyit a nyomozó főszereplők. Pontosan akkor jössz rá, hogy ki a gyilkos, amikor ők. És nincsenek olyan melléktörténések, amiket csak azért helyez el a szerző a könyvben, hogy téged jól összezavarjon, aztán a végén kiderül, hogy valami idétlen apróság, aminek igazából nincs köze a történethez. Teljesen fair módon veszel részt a nyomozásban. [B]ár remélem senki nem volt annyira hülye, hogy bevigye az antikváriumba, de ha arra jártok és van, mindenképpen vegyétek meg. Az FSZEK-ben egy példány van, ha jól láttam. Az biztos, hogy én nem adom kölcsön.”

Könyvkolónia

“Ezt vártam, erre vágytam egy magyar szerzőtől! Az első sor után tudtam, hogy nekem való Baráth Katalin könyve. Minden benne van, amit eddig hiányoltam ha magyar szerző könyve akadt a kezembe. Az aprólékosan kidolgozott részletek, a remek párbeszédek, karakterek mind elvarázsoltak és annak ellenére, hogy a műfaj krimi, rettenetesen sokat nevettem. Még dupla ennyi oldalt tudtam volna eltölteni Ókanizsán, annak minden szereplőjével, hepehupás útjaival, Zsike néneivel, Tepertő vendéglőivel, és Veronnal, aki cseppet sem tökéletes de nagyon szerethető.”

Könyvmolyok

“Rendőrségi melléfogások, kisvárosi pletykák, antiszemita zavargások, lehetne még sorolni, mi minden fordul elő Baráth Katalin regényében. A szerző ügyesen építi fel történetének szövevényeit, szinte mindenkiről kiderül, hogy velejéig ember, azaz magabiztosságából kibillenthető, Baráth Katalin még a főhősét sem kíméli. Az író ügyesen rajzolja meg Ókanizsa múlt század eleji miliőjét, a helybéliek közötti viszonyrendszereket, a közösségi terek hangulatát. Örömteli, hogy megjelent Baráth Katalin könyve, mert a krimi irodalom területén van mit pótolnia a hazai irodalmi életnek.”

jegevaga.blogger.hu

“A történet nagyon izgalmas, csak Vékony doktor beszámolójából jöttem rá, hogy ki(k) álltak az események hátterében - nagyon ügyesen megoldotta az írónő, hogy végig izgalmas legyen a történet. Emellett a stílusa is nagyon tetszik, intelligens, szépen megírt regényről beszélhetünk.

Egyszóval nagyon megtetszett ez a regény, és figyelemmel fogom kísérni az írónő további munkáit! :)”

Ittvalahol