A kora őszi napsütés aranyló fénybe borította Ókanizsa apró vasútállomását. A napfényből a szomszédos temetőre is jutott, amelynek igazán vendégmarasztaló látványa tárult elsőként a Kanizsára érkezők elé. Túloldalt a Szegedre tartó kocsiút szegélyezte a sárga falú, emeletes állomásépületet. Ha szerelvény futott be, az úton haladó kocsik, szekerek jócskán lassúbb tempóra intették a lovakat, hogy az utasok mind tovább tanulmányozhassák a mozdonyt és a mögötte sorakozó vagonokat. Ókanizsát hiába kapcsolták be már több mint egy évtizede a Monarchia vasútjának vérkeringésébe, a helyiek még mindig csodálattal adóztak a közlekedés e kivételesen modern vívmányának. Nemcsak a mozdony behemót vasszerkezetét találták félelmetesnek a városka általános arányaihoz képest, hanem az a tapasztalatot is, ho
