JILLIAN Annaluisa egész vasárnap aludt. Nem csodálkoztam rajta, hiszen valamikor hajnalban ért haza. Hallottam, mert mielőtt lefeküdt, főzött magának egy kávét, és gondolom, elszívott egy szivart a teraszon, ahogy szokta. Egyedül nehezebben telt el a nap, és a végéhez közeledve én főztem vacsorát abból a kevés maradékból, amit a hűtőben találtam. Ma nem volt nyitva az a csemegebolt, ahol lehetett is vásárolni valamit, nem csak az üres polcok sorakoztak benne, mint a legtöbb üzletben. Bár igyekeztek a turisták tetszésének elnyerése miatt több élelmiszerrel szolgálni, de még így is nagyon szegényes volt a kínálat. Ehhez képest, ha szórakozásról volt szó, bezzeg előkerültek a mozgó árusok, és elfoglalták az utcákat, hogy millióféle koktélt készítsenek és egyéb harapnivalókat, hogy az élőzen

