PROLÓGUS − 1996 NYARA
375 Words
PROLÓGUS − 1996 NYARAA telefoncsörgés zavarta fel álmából. Először ösztönösen a csukott szobaajtóra nézett, majd a tágra nyitott ablakra. Kint még sötét volt, de már sejteni lehetett, hogy pirkad.
A rádiós ébresztőóra szerint nem sokkal múlt öt óra. Egy magafajta korán kelőnek ez nem okozott gondot, de vasárnap volt. Ki a csuda hívja őt ilyen korán?
A csörgés nem maradt abba. Úgy döntött, egyszerűen tudomást sem vesz róla.
Tina, futott át a fején. Feltehetően újra bajban van, érzelmileg összeomlott, vagy sürgősen szüksége van egy helyre, ahol alhat. Habár ő mobilon szokta hívni.
Mivel a hívó nyilvánvalóan szilárdan eltökélte, hogy kirángatja az ágyból, kelletlenül felkelt, majd pólóban és boxeralsóban kitrappolt a folyosóra, a falhoz rögzített telefonhoz.
– Mi történt? – szólt bele álmosan a kagylóba.
– Én vagyok az, az apád.
Már az első szótag után felismerte a hangot, és egy csapásra éber lett.
A hátán felállt a szőr, minden idegvégződése remegett a feszültségtől.
– Mit akarsz tőlem?
– Az apád vagyok, nem hívhatlak fel?
– Nem!
– Látnom kell téged. Meg tudsz látogatni?
– Nem akarlak látni!
Érezte, ahogy az apja elveszíti a türelmét. Mindig túlságosan gyorsan veszítette el a türelmét.
– Danny – mondta −, fontos. Meg fogok halni!
– Na, végre valami jó hír.
– Én komolyan beszélek.
– Igen, én is.
Az apja hangja megváltozott. Lágy lett, majdhogynem gyengéd, amikor újra rákezdte.
– Kérlek! Beszélnem kell veled, mielőtt meghalok. Valamit el kell neked mesélnem.
Danny ismerte ezt a hangnemet. A hangjában bujkáló rámenősségtől jeges borzongás futott végig a hátán.
– Halj csak meg nyugodtan! Engem nem érdekel! – felelte.
Abban a pillanatban, amikor úgy határozott, egyszerűen leteszi, az apja felkiáltott.
– Minden a te hibád, te átkozott gazember! Bárcsak te lettél volna az és nem Liam! Bárcsak te lettél volna az! Akkor minden másként alakult volna!
– Spórold meg magadnak a fáradságot. Már nem tudsz megsebezni! – Bár teljes meggyőződéssel mondta, ez nem fedte az igazságot. Az apja szavai szíven ütötték, ahogyan mindig.
– Pökhendi, beképzelt gazember vagy, Danny!
– Vajon kitől is örököltem?
– Rendben. Te akartad! – Hirtelen újra hangnemet váltott, veszélyesen nyugodttá vált. – Most jól figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani!
Danny végighallgatta. A keze görcsösen markolta a kagylót. A homlokára izzadság ült ki. Egy pillanatig azt hitte, a föld remegett meg a lába alatt, de csak a térde rogyadozott fenyegetően. Majdnem felnevetett, olyan képtelenség volt, amit az apja mondott. Hitelt nem érdemlő és nevetséges, a lelke mélyén mégis tudta, hogy igazat beszél.
- Writer
