Az elveszettek

Fejezet 6

Véletlenszerű helyen nyitom ki a mappát, és elolvasok egy e-mailt a polgári repülésügyi hatóság egyik alkalmazottjától, melyben megerősíti, hogy bár az aktív keresést befejezték, az ügyet határozatlan ideig napirenden tartják.

Határozatlan ideig napirenden tartják. Hogy lehetne ezzel együtt élni?

Határozatlan ideig napirenden tartják.Tudom, hogy a sztorinak nem lehet boldog befejezése. Egy repülőgép nem azért tűnik el, mert rossz üdülőhelyen szállt le, az utasok pedig boldogan szürcsölik a koktéljukat, és hulaszoknyában ringatják a csípőjüket. Egy repülőgép azért tűnik el, mert valami kibaszott nagy probléma adódott. Tudnom kell, mi volt az. Tudnom kell, mi történt a pilóta utolsó bejelentkezése után. Tudnom kell, mi történt a nővéremmel. Tudnom kell, ki a francot hibáztathatnék, mert jelen pillanatban csak azt az egyetlen embert okolhatom, aki nem érkezett meg a repülőtérre, hiába várták; aki nem szállt fel a gépre; aki most is itt van, abban a kibaszott szobában, ahol a nővérének kellene lennie!

Áthajítom a mappát a szobán. Nekicsattan a falnak, a gyűrűk szétnyílnak, a papírlapok és fotók törött szárnyakként, rebegve ereszkednek le a padlóra.

Újabb jó indok a társbérlet ellen – hajlam az agresszív kirohanásokra.

hajlam az agresszív kirohanásokra.A szétszóródott cikkek között tekintetem megállapodik az egyik utas arcán: Felix Tyler, 27 éves az utazás időpontjában. A fotón mélyen a szemébe húzott, kötött sapkát visel, sötét tincsei az állát verdesik. A vastag szemöldök alatt tőzegbarna szempár. Vonzó a maga egyszerű módján. Mindent elolvastam róla, amit tudtam – ahogy a többi utasról is –, mert pontosan tudni akartam, kik utaztak azon a gépen; miért utaztak; hogyan viselkedtek volna válságos helyzetben; kihez csapódott volna oda a nővérem a kritikus pillanatokban.

Felix elgondolkodtatott. Az indulás előtt negyvennyolc órával vásárolta meg a repülőjegyet a Fidzsi-szigetekre. Beszéltem az üdülő tulajdonosával a szigeten, ahová a repülőgép indult. Elmondta, hogy Felixnek néhány hétig helyettesítenie kellett volna a saját emberüket a vízi sportok felügyeletében. Sikerült megszereznem az önéletrajzát és a Búvároktatók Szakmai Szövetsége engedélyét, de amikor utánanéztem, a referenciái nem stimmeltek, a búvárképesítése pedig hamisnak bizonyult. Felix Tyler szabadmászó volt, nem búvár. Egy sziklamászó, aki az út előtt tizennyolc hónappal tizenöt métert zuhant biztosítókötél és sisak nélkül, és tizennégy csontját eltörte. Azóta nem mászott.

Egy ilyen élmény meg tudja változtatni az embert.

Próbáltam kapcsolatba lépni a családjával, de az apja három hónappal a gép eltűnése után meghalt, a mostohaanyja pedig nem állt szóba velem. Felix mászómúltját lehetetlen volt visszakövetni – az olyanok, mint ő, általában távoli csúcsokat és gerinceket ostromoltak. Mindent, amit találtam, elküldtem a brit konzulnak és a rendőrségnek – de a barkácsolt búvároktatói engedély és a hamis referenciák nem sokat tehettek hozzá egy eltűnt repülőgép utáni nyomozáshoz.

Nekem azonban csak az járt a fejemben – és jár azóta is minden olyan éjszakán, amikor nem tudok aludni –, hogy miért. Miért hazudott? És miről hazudott még?

miért. Miért hazudott? És miről hazudott még?Lori a beszállófolyosó előtti váró ablakánál állt, és idegesen forgatta a karkötőjét a csuklóján. Erinnek továbbra sem volt nyoma.

A repülőgép a napsütötte betonon várakozott, törzsén vörös csík húzódott végig, mintha megjelölték volna a szétválasztáshoz. A kis gépek a legrosszabbak, gondolta a fülében dübörgő pulzussal. Túlságosan erőtlenek. Minden döccenést és turbulenciát, a szél és az időjárás minden változását megérezte bennük. Megszámolta az ablakokat a felé eső oldalon. Nyolc. Elképzelte magát, ahogy felmegy a lépcsőn, szinte hallotta a fém kongását, érezte a nap melegét a tarkóján. Csak egyórás repülés lesz. Ki fogja bírni.

Odakint egy kék overallos férfi közelítette meg a gépet, lehajolt, valamit bámult az alján. A motort? Az üzemanyagtartályt? Lorinak fogalma sem volt róla, mi hol található. A férfi a fejét oldalra billentve vizsgálódott. Jött egy másik is, narancssárga láthatósági mellényben. Mintha vitatkoztak volna valamin, a gépre mutogattak, majd a repülőtéri hangárra. A láthatósági mellényes rövidesen távozott, ott hagyva társát, aki továbbra is guggolva, a homlokát ráncolva vizsgálódott. Végül ő is felegyenesedett, megvonta a vállát és továbbállt.

Mi volt ez a vállvonás? Mit láttál? Valami baj van a géppel? A fenébe is, kimerítő volt ez az idegeskedés.

Mi volt ez a vállvonás? Mit láttál? Valami baj van a géppel?Kényszerítette magát, hogy elforduljon az ablaktól. Valamivel odább pólóinges, chinónadrágos férfi állt, a lábánál drága bőr sporttáska. Üzleti úton lehetett. Miközben a beszállókaput figyelte, mobiltelefont szorított a füléhez.

– Daniel vagyok. Csak biztos akartam lenni benne, hogy mindent… elintéztünk – mondta. Még a hangjából is sütött a jómód. Rövid hallgatás következett. Testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte. – Tudom. – Hevesen bólogatott. – Eggyel lógok neked. – Megcsörgette az aprót a zsebében. – Kételyeid támadtak? – Kezét kivette a zsebéből, a tarkójára helyezte, tekintete most a repülőgépet fürkészte. Homloka fénylett az izzadságtól. – Lehetséges.

Lorinak eszébe jutott a könyve. Talán olvasnia kellene. Azzal elcsendesítené a gondolatait. Valahogy rávette magát, hogy leüljön, és átadja magát a rituálénak: elővette a könyvet, kinyitotta, tekintetét a szövegre szegezte. Háromszor is elolvasta ugyanazt a mondatot, nem tudott a történetre figyelni. A lába remegett, nem találta a helyét.

Felnézett, sötét hajú férfit látott átvágni a várón. Nagy hátizsákját letette a földre, és a sor végén beleroskadt az egyik műanyag székbe. Fülhallgatót dugott a fülébe, állát a mellére ejtette, karját összefonta maga előtt, és lehunyta a szemét. Válla jól láthatóan ellazult, megereszkedett ujjaival a fülében hallott titkos ritmust dobolta.

Lori tekintete az arcára vándorolt. Az arcába hulló sötét, kusza tincsek találkoztak az állát borító, sűrű borostával. Ruhái – póló és karcsúsított, szürke farmer – viseltesnek, gyűröttnek tűntek, és tökéletesen passzoltak a szeme alatti sötét árnyékokhoz.

Vajon miféle vendégeket vonz ez az üdülőhely? Ökotudatos, ugyanakkor némi luxusra is igényt tartó, ez állt a weboldalon.

Ökotudatos, ugyanakkor némi luxusra is igényt tartó,A férfi szeme hirtelen felpattant, előkapta a mobilját a zsebéből, és valamit elolvasott a kijelzőn. Az egész teste megfeszült, orrcimpája remegni kezdett. Egy ideig csak ült ott mereven, nem mozdult, nem is pislogott. Szemére üveges hártya ereszkedett. Mutató- és hüvelykujját erősen nekifeszítette a szemgödrének. Jobb öklén le volt horzsolva a bőr, a friss sebeken még nem mindenhol képződött var.

Koncentrálj a könyvedre, figyelmeztette magát Lori, és tekintete bizonytalanul visszatért a lapra – majd azonnal újra a férfira villant.

Koncentrálj a könyvedre,Az idegen írt valamit a telefonján, vadul bökdöste a kijelzőt. Egy pillanatra abbahagyta, elolvasta, amit addig írt. Aztán újra a képernyőre bökött. Lori meglepődött, amikor a férfi lefeszegette a telefon hátlapját, és a körmével kipattintotta a SIM-kártyát. Aztán elővett egy pénzérmét a zsebéből, és erősen végighúzta a matt fémfelületen. Miután végzett, átvágott a várón, és a telefont a SIM-kártyával együtt beledobta a szemetesbe.