– Mégis itt vagy velem – motyogta Marlowe álmosan.
CHARLIE VALÓSZÍNŰLEG arra ébredt fel, hogy fázik.
Még mindig rajta volt a gyűrű. Felült. Marlowe egy méterre állt tőle, és a hátsó falat bámulta. A köd beszivárgott a szobába, és egyre sűrűbb lett. Charlie feltápászkodott.
– Mar! – sziszegte halkan. Minden érzéke riadót fújt. Nekihátrált a falnak, és ide-oda kapkodta a fejét.
De a kisfiú nem mozdult meg.
– Te is látod őt, Charlie? – suttogta.
Charlie nem tudta, hogy kit lát. Mozdulatlanná dermedt, megpróbálta kivenni az alakokat a félhomályban, és úgy fonta körül a félelem, mint egy takaró.
Marlowe látszólag egyáltalán nem félt, inkább szomorúnak tűnt.
– Brynt az, Charlie – dünnyögte ámultan. – Nézd! Ő az.
Charlie-nak eszébe jutott az a hatalmas nő, aki a vonat tetején állt. Tetov
