Hát ilyen ironikus szitukat tud produkálni az élet.
Amikor a második Aaron-mentes napomon beléptem az épületbe – mert ebben mértem újabban az időt –, arra számítottam, hogy a kollégák sutyorgása visszajut a fülembe, és ujjal mutogatnak rám, pusztán azért, mert Gerald nyilvánosan vádaskodott. Ám úgy jött el a délután öt óra – miután egész nap azt vártam, hogy megpillantsam Aaront, s ugyanakkor rettegtem is ettől –, hogy semmi sem történt. Nem voltak lopott pillantások. Se gusztustalan pletykálkodás, semmi ocsmány vádaskodás, a világon semmi. Aaronnak szintén nyoma sem volt.
A harmadik nélküle töltött napon különös nyugtalanság tört rám. Hiányzott Aaron. Hiányzott a lehetőség, hogy kialakuljon valami köztünk, és minden más kezdett eltörpülni emellett. Már nem tűnt olyan fontosnak, hogy a G
