Végül ő törte meg a csendet.
– Azt hitted, nem jövök.
Nem szívesen ismertem el. Hiába volt a napnál is világosabb.
Nem szívesen ismertem el. Hiába volt a napnál is világosabb.Aaron vádló hangon folytatta:
– Megöleltél, mert azt hitted, nem jövök. – Az arcomat fürkészte. Mint aki nem tudja elhinni, sem felérni ésszel, hogy mi történt. – Még sosem öleltél meg.
Elhátráltam tőle, idegesen babráltam a kezeimmel, a pillantása zavarba hozott.
– Kétlem, hogy az is ölelésnek számít, ha az egyik fél csak áll, mint egy faszent. – Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy márpedig ez nem volt ölelés. – Különben is késtél, pedig nem szoktál, úgyhogy mit vártál tőlem?
Ahogy tovább hátráltam, hogy kellő távolságra kerüljünk egymástól, végre alkalmam nyílt végigmérni. Tetőtől talpig. És… vissza, a láb
