– Szerintem érti – súgta a kamupasim a fülembe, hogy az egész testem beleborzongott.
Tovább izegtem-mozogtam az ölében, igyekeztem nem figyelni, hogy alattam – pontosabban, a fenekem alatt – minden kemény és meleg volt. Nem is: forró. Forró volt. Izom, rajta izom, és azon is izom. És némelyik minden mozdulatomra egyre keményebb lett.
Jóságos ég! Ay, Dios mío… Csak nem a…? Nem! Az nem lehet. Aaron nem lehet… begerjedve.
Jóságos ég! Ay, Dios mío… Csak nem a…? Nem! Az nem lehet. Aaron nem lehet… begerjedve.Elkeseredetten újra nekilódultam, mire Aaron halkan felnyögött. Éreztem a tarkómon a leheletét.
– Hagyd abba! – lihegte a fülembe. – Ezzel nem segítesz a helyzeten.
Egyből abbahagytam a ficánkolást, és elengedtem magam. Jól van, menni fog ez. Tekintsük széknek! Sőt, trónszéknek! Nem is
