Spanyol szerelmi átverés

Fejezet 9

De nem Aaron.

Nem, ő azóta is ilyesmiket vág a fejemhez nap nap után, hogy: „Ezúttal próbálj meg nem elkésni a tízórai értekezletről. Egyáltalán nem cuki.”

Valahányszor belép a konferenciaterembe, és meglátja, hogy már rég ott ülök, mint egy stréber, a karórájára pillant, és meglepetést színlelve felvonja a szemöldökét.

Elhúzza előlem a kávéskannát, hogy ne érjem el, s közben jelentőségteljesen bámul rám.

Ezt csinálja ahelyett, hogy végre túltenné magát az incidensen.

– Jó reggelt, Lina! – csendült fel Héctor kedves hangja az ajtóból.

Mielőtt megpillantottam az arcát, már tudtam, hogy mosolyog, mint mindig.

– Buenos días, Héctor – válaszoltam közös anyanyelvünkön.

Buenos días,A férfi, akire a nagybátyámként tekintettem, mióta befogadott a családjába, gyengéden megszorította a vállamat.

– Jól vagy, mija?

mija?– Nem panaszkodom. – Viszonoztam a mosolyt.

– Eljössz a grillpartira? A jövő hónapban tartjuk, és Lourdes folyton a fülemet rágja, hogy szóljak már neked. Cevichét készít, és te vagy az egyetlen, aki azt megeszi. – Hahotában tört ki.

CevichéIgaza volt; a Díaz családban senki se rajongott a mexikói halas fogásért. Amit a mai napig nem érek fel ésszel.

– Micsoda kérdés ez, vénember! – legyintettem kuncogva. – Még szép, hogy ott leszek.

Héctor leült a szokásos helyére a jobbomon, közben a többi három kolléga is megérkezett a terembe, „Jó reggelt!” köszöntést dünnyögve.

Elfordultam Héctor könnyed mosolyától, és végignéztem az asztal körül gyülekező férfiakon, akik az értekezletre jöttek.

Aaron megállt velem szemben, felvonta a szemöldökét, ahogy rám pillantott. Legörbítette a száját, és kihúzott egy széket.

Én a szemeimet forgattam. Mellette Gerald ült, kopasz feje csillogott a neonfényben, miközben elrendezte dundi tagjait a széken. Kabir volt az utolsó, őt a közelmúltban léptették elő ugyanabba a pozícióba, amelyet mi, többiek, akik az asztal körül ültünk, töltöttünk be; ő is a vállalat megoldásokkal foglalkozó részlegének csoportvezetője lett, amely divízió szinte mindent magában foglalt, leszámítva az építőmérnökséget. Az egy külön kategória volt.

– Jó reggelt, mindenki! – nyitotta meg Kabir az értekezletet olyan mértékű lelkesedéssel, ami egy hónap után nyomtalanul elpárolog az emberekből. – Ezen a héten én vezetem a megbeszélést, úgyhogy kérek mindenkit, hogy nyugtázza, amikor szólítom.

Kísértetiesen ismerős, bosszús morgás volt a válasz. A velem szemben ülő kék szemű fickóra pillantottam, akinek savanyú képe tökéletesen illett a hanghoz.

– Hogyne, Kabir – feleltem mosolyogva, noha titkon egyetértettem a mogorva arcú alakkal. – Kezdheted.

Az óceánkék szempár dermesztő pillantást vetett rám.

Álltam a tekintetét, miközben hallgattam, ahogy Kabir végigmegy a neveken – Héctor és Gerald csak bólintottak, én felesleges vidámsággal rávágtam, hogy „Jelen!”, Zsémbes uraság meg csak morgott.

– Rendben, köszönöm – mondta Kabir. – A következő napirendi pont a projekt-állapotfrissítés. Ki szeretné elkezdeni? – Senki sem felelt. Az InTech mérnöki szolgáltatásokat nyújtott bárkinek, akinek nem volt lehetősége vagy humán erőforrása a saját projektek tervezésére vagy a mérnöki rajzok elkészítésére. Néha egy öt-hat emberből álló csoportnak adták ki a munkát, máskor elég volt egyetlen személy. Így a részlegünk öt csoportvezetője egyidejűleg számos projekten dolgozott különböző megrendelőknek, és valamennyi projekt más-más ütemben haladt. Részhatáridőket teljesítettünk, és mindenféle problémákba meg akadályokba ütköztünk. Napi szinten folytattunk le konferenciahívásokat a megbízókkal és a részvényesekkel. Olyan gyorsan és olyan bonyolult szinten változott az egyes projektek állapota, hogy képtelenség volt néhány percben összefoglalni mindent. Ezért fogadtuk hallgatással Kabir kérdését. És ezért volt részben felesleges az értekezlet. – Nos… – Kabir kényelmetlenül fészkelődött a székén. – Oké, kezdhetem én. Jól van, akkor neki is fogok. – Beletúrt a mappába, amit magával hozott. – Ezen a héten bemutatjuk a Telekoornak az új büdzsét, amit készítettünk. Mint tudjátok, ez egy induló vállalkozás, amely felhőalapú szolgáltatással javítja a mobil-adatforgalmat a tömegközlekedési eszközökön. Nos, meglehetősen korlátozott erőforrások állnak a rendelkezésünkre, és…

Fél füllel hallgattam a kollégámat, s közben körbepillantottam az egybegyűlteken. Héctor bólogatott, noha sejtettem, hogy kábé annyira figyel ő is, mint én. Gerald viszont nyíltan babrált a telefonjával. Udvariatlan. Mérhetetlenül udvariatlan. Nem mintha mást vártam volna tőle.

Udvariatlan. Mérhetetlenül udvariatlan.Végül ott volt ő. Aaron Blackford, aki, mint kiderült, végig engem nézett, és várta, hogy találkozzon a tekintetünk.

Kinyújtotta felém a karját, s egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Tudtam, mire készül. Úgy tudtam! Hosszú ujjaival elérte az előttem lévő tárgyat, és rátapasztotta széles tenyerét. A kávéskanna. Összeszűkült szemmel néztem, ahogy az ujjai begörbülnek a kanna fülén.

Úgy tudtam!A kávéskanna.Elhúzta maga felé a tölgyfa asztal tetején. Lassan, nagyon lassan. Majd elégedetten bólintott.

Nyavalyás, kék szemű ördög.

Nyavalyás, kék szemű ördög.Összeszorítottam az állkapcsomat, és erőltetetten elmosolyodtam – a másik lehetőség az volt, hogy rávetem magam az asztalra, és Aaron képébe löttyintem a francos kanna tartalmát. Megint. Ám ezúttal szándékosan.

Hogy eltereljem a gondolataimat, inkább elfordultam tőle, és vadul jegyzetelni kezdtem a noteszembe.

Megkérdezni Isát, hogy anyának bazsarózsa- vagy liliomcsokrot rendelt-e.

Megkérdezni Isát, hogy anyának bazsarózsa- vagy liliomcsokrot rendelt-e.Bazsarózsa- vagy liliomcsokrot rendelni tía Carmennek.

Bazsarózsa- vagy liliomcsokrot rendelni tía Carmennek.Ha nem így teszünk, addig fog neheztelni rám, Isára – a nővéremre, vagyis az arára – meg anyára, amíg egyikünk fel nem dobja a talpát.

Megírni apának, hogy mikor érkezik a gépem, hogy kijöhessen értem a reptérre.

Megírni apának, hogy mikor érkezik a gépem, hogy kijöhessen értem a reptérre.Szólni Isának, emlékeztesse apát, mikor érkezik a gépem, hogy értem jöjjön a reptérre.

Szólni Isának, emlékeztesse apát, mikor érkezik a gépem, hogy értem jöjjön a reptérre.Az ajkamhoz emeltem a tollat, és émelygés tört rám a szörnyű érzéstől, hogy elfelejtettem valami fontosat.

A tollamat rágcsáltam, és közben lázasan agyaltam, hogy mi lehet az. Végül megszólalt a fejemben a hang, amelyet szerencsétlenségemre már soha többé nem felejtek el: „Önmagadat áltatod, ha azt képzeled, hogy ilyen rövid időn belül találsz valaki mást.”

„Önmagadat áltatod, ha azt képzeled, hogy ilyen rövid időn belül találsz valaki mást.”Felpillantottam a velem szemben ülő férfira, és ismét összenéztünk. Mintha rajtakapott volna valamin – például azon, hogy épp rá gondoltam –, éreztem, ahogy elvörösödöm, és visszafordultam a listámhoz.

Pasit találni.

Pasit találni.Áthúztam.

Álpasit találni. Nem kell igazinak lennie.

Álpasit találni. Nem kell igazinak lennie.– …és ez minden – hallottam Kabir szavait a távolból.