– Isten ments! – Levette az egyik kezét a kormányról. Esküszöm, némi humor vegyült a hangjába. – Csak azon töprengek, hogy kiélvezzem, amíg tart, vagy megkérdezzem, minden oké-e.
– Jó kérdés, de kétlem, hogy én meg tudnám válaszolni. – Vállat vontam, és lenyeltem a csípős megjegyzést, amely már a nyelvem hegyén volt. Felsóhajtottam. – Az igazat megvallva, bőrig áztam, farkaséhes vagyok, és pihenni akarok. Úgyhogy a helyedben én kiélvezném.
– Ilyen rossz volt a napod? – Eltűnt a humor.
Éreztem, hogy újabb hidegrázás kerülget, és mélyebbre fúrtam magam a meleg ülésben.
– Sőt, az egész hetem.
Aaron csak hümmögött. Mély, morgó hangon.
– Téged ez nyilván nem lep meg, de ezen a héten vészesen közel kerültem ahhoz, hogy meggyilkoljak néhány embert – vallottam be, kihasználva a fegyverszünet
