Vágyak terítéken

Három

HáromRITA

– Ne félj úgy tőle! Tépd le azt a ragtapaszt! – Megtorpantam, és Charlotte-ra meredtem.

Szenvtelenül állta a tekintetemet. Ami nem meglepő. Vannak emberek, akiknek semleges állapotban ellenszenves az arcuk. Charlotte arca alapjáraton üres. Kilenc éve ő volt a legjobb barátnőm, de még mindig előfordult, hogy nem tudtam olvasni benne. Abban viszont biztos lehettem, hogy csípős megjegyzéssel készült.

– Persze nyilván ezerszer jobb érzés lenne inkább a golyóit letépni – tette hozzá, miközben elkezdte átfutni a dokumentumokat, amiket a kezébe nyomtam, miután berángattam az irodájába, és magunkra zártam az ajtót.

A boríték tartalma túl ocsmány és zavarba ejtő volt ahhoz, hogy világgá kürtöljük.

Elmosolyodtam, őszinte mosollyal, az idegállapotom azonban semmit sem javult. Meg voltam zavarodva, amióta megtaláltam Tammy üzeneteit Greg iPadjén. Az a szerencsétlen marha osztályelsőként végzett az orvosi egyetemen, de képtelen volt rájönni, hogyan védje le a messengerfiókját a telefonján és az iPadjén.

De az is lehet, hogy én voltam a szerencsétlen marha, amiért hat hónapomba telt, mire utánajártam az ügynek.

Elkeseredtem, a hasamban mintha ezernyi feldühödött lepke rajzott volna, tőrökkel és lándzsákkal felszerelkezve.

– Határozottan jobb lenne – feleltem –, de ő már nem az enyém, így kasztrálni sem tudom.

Charlotte elkapta rólam ellágyult, sötétbarna tekintetét. Nem az a fajta legjobb barátnő volt, akinek jól megy a bátorítás és a támogatás. De valószínűleg éppen ezért jöttünk ki olyan jól egymással. Kettőnk közül én voltam a nyüzsgő, minden lében kanál barátnő. És isten a tudója, próbáltam némi boldogságot plántálni belé, amióta egy görbe éjszakán kicsúszott a száján, hogy milyen üres az élete.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Charlotte-nak nem volt könnyű élete. El sem tudom képzelni, hogy élte túl, amikor tíz évvel ezelőtt elvesztette az egyetlen fiát. Ám valahogy mégis sikerült a tragédiából táplálni a sikerét – legalábbis a szakmájában. Ő nem csupán befejezte az orvosit, méghozzá sokkal jobb eredménnyel, mint Greg, hanem az állam, sőt talán a nemzet egyik legjobb tüdőgyógyásza lett. A betegei és a karrierje iránti elkötelezettségéhez képest Greg egy orvosi köpenybe bújt majom.

Hiányozni fog, ha nem láthatom mindennap, miután Greg kirúg engem.

Én voltam a North Point Tüdőgondozó irodavezetője, amióta Charlotte és Greg évekkel ezelőtt megnyitotta együtt a magánpraxisát. Tíz nappal ezelőttig imádtam a munkámat. Igaz, hogy egyáltalán nem volt olyan fennkölt, mintha ott lenne a „doktor” szó a nevem előtt. De legalább együtt dolgozhattam a férfival, akit szeretek, csókot lophattam tőle az irodájában, és együtt ebédelhettünk a pihenőszobában. Ennek most már vége, de legalább vigasztalt a tudat, hogy a nő, akiért sutba vágta a házasságunkat, szintén nem fog csókokat lopni az irodában, se együtt ebédelni Greggel. Amint tudomást szerzett a viszonyról, Charlotte tíz percen belül páros lábbal rúgta ki Tammyt. A többieknek azt hazudta az irodában, hogy kilépett. Én azonban tudtam, mi történt.

Szóval igen, lehet, hogy Charlotte-tal nem lehetett együtt sírni, de ha lehetett tenni valamit az ügyben, ő azonnal, szó nélkül megtette, erre számíthattam.

Nagyot nyeltem, és leültem az íróasztala elé.

– Oké. Készen állok. Ne kímélj!

Napok óta nem aludtam, részben azért, mert az egész életem fenekestül felfordult, részben pedig… Jó, rendben, csak ezért. De annak a borzalmas borítéknak a tartalma miatt már nem kellett aggódnom.

Charlotte rezzenéstelen arccal közölte:

– Nincs semmiféle nemi betegséged.

Könnyek szöktek a szemembe.

– HIV, chlamydia, kankó, semmi?

Charlotte megkísérelt egy mosolyt.

– Semmi. Teljesen tiszta vagy.

A krisztusát! Idáig fajult az életem?

Kifújtam a levegőt, amit visszatartottam, és remegni kezdett a vállam a hangtalan zokogástól. Egész életemben ugyanazzal a férfival voltam. Hozzámentem. Szerettem. Erre most itt ültem, és azt a tényt ünnepeltem, hogy legalább nem fertőzött meg semmivel, amikor megcsalt.

– Jól vagy? – kérdezte Charlotte. – Megráztam a fejem, képtelen voltam kinyögni egy értelmes választ. – Ez jó hír, Rita.

Kihúztam magam.

– Tudom. De a puszta tény, hogy itt ülök, kiakaszt. Nem akartam, hogy így alakuljon az életem. Az ilyesmi csak másokkal szokott megtörténni. – Lesimítottam rövid, szőke hajamat.

Gregnek tetszett a rövid, egyenesre nyírt bubifrizura. Azt mondta, fiatalít, és okosabbnak tűnök tőle – igazi orvosfeleségnek, mintha csak egy kiegészítő lennék a karján, nem egy emberi lény.

Mindennap jógáztam és piláteszeztem, hogy formában maradjak, drága ruhácskákat viseltem tűsarkúval, mert Greg gyakran mondogatta, hogy mennyire szereti az ilyet. Alig töltöttem be a harmincat, de már több száz dollárt költöttem heti arcpakolásokra, hogy ragyogó és sima maradjon a bőröm, pusztán azért, mert élveztem, hogy Greg arca felderült a büszkeségtől, amikor férfi barátai és kollégái irigykedve stíröltek engem. A körmöm mindig frissen volt manikűrözve. Még a lábujjkörmeimet is festettem. A lábam sima volt. A bőröm fényes. A sminkem makulátlan. Sose mentem emberek közé ékszerek nélkül.

Mert Greg ilyennek szeretett látni.

Aztán megcsalt engem Tammy Grigsszel. Egy nővel, aki annyira más volt, mint én, hogy az egyetlen közös vonásunk az volt, hogy mindketten rendelkeztünk vaginával. Hosszú, barna haja volt, amit mindig laza kontyba tűzött. Mindennap műtősruhát viselt, de nem a saját méretében, és ha az irodai bulik alapján kell levonnom a következtetést, a ruhatára szinte kizárólag szakadt farmerekből és kopott pólókból állt. Nagy melle volt, és ugyanakkora segge. Harminchárom éves, egyedülálló anyuka volt két gyerekkel, ősz hajszálakkal és szarkalábakkal.

Persze, helyes volt. De nem egy csinibaba. Határozottan nem az a fajta nő, aki miatt egy feleség – akár féltékeny, akár nem – attól félne, hogy megcsalja a férje.

Nem. Egy olyan középszerű nő körözött le, akit egy pillanatig sem tartottam riválisomnak.

– Ugye tudod, hogy Tammy Grigsszel kefélt? – suttogtam. – Tammy kibaszott Grigsszel, nem mással!

Charlotte hátradőlt, összefonta az ujjait, és az asztalra tette a kezét.

– Kefélt – közölte tárgyilagosan.

– Micsoda? – csattantam fel.

– Kefélt. Ebből a mondatból ez az egy szó a lényeg. Kefélhetett volna egy Victoria Secret modellel is vagy egy nyolcvanéves apácával, teljesen mindegy. A lényeg, hogy megtette.

Az asztalra csaptam.

– De én jobb vagyok nála! Halálra güriztem magam, hogy olyan feleség legyek, amilyennek akart. Erre azt a nőt választotta?

Charlotte megrázta a fejét, előrehajolt, és az asztalra könyökölt.

– Ne izgasson ennyire, hogy jobb vagy-e Tammynél, inkább arra koncentrálj, hogy Gregnél jobb vagy. Lefeküdt egy másik nővel. Ő csalt meg. Ő tette ezt veled.

Belesajdult a szívem, mintha Charlotte mellbe rúgott volna.

– Nem tudom, mi a fenét tegyek ezzel – vallottam be.

Lepillantott a dokumentumokra, és halkan azt mondta:

– Itt már nincs mit tenni, Rita. Az élet nem igazságos. Kegyetlen és számító. De ez a valóság. Fogadd el! Vagy ne. Az se változtat semmin.

Charlotte tud bánni a szavakkal. Lényegre törő és őszinte, ami jól jön az örökzöld kövéríti-ez-a-ruha-a-seggem vitákban, de kevésbé esett jól a megszakad-a-szívem-vigasztalj-meg beszélgetésekben.

Összefontam a karom, és az asztalára könyököltem. Előrehajoltam, és a karomra tettem a fejem.

– Kéne egy új legjobb barátnő. Valaki, aki sütivel és borral vigasztal, majd segít vudubabát csinálni, amit aztán rituálisan elégetünk.

Charlotte lágyan felnevetett, majd hirtelen elhallgatott.

Felpillantottam, és láttam, hogy megint pókerarcot vág.

– Mi van? – kérdeztem.

– Még nem beszéltünk a terhességi teszt eredményéről.

Erre rögtön felkaptam a fejem, és libabőrös lettem. Majdnem két éve álltam le a fogamzásgátlóval. Rögtön teherbe estem, de az első trimeszter végén elvetéltem. Greggel vigasztalhatatlanok voltunk, de nem adtuk fel a reményt. Kezdettől fogva úgy döntöttünk, hogy nem próbálunk teherbe esni. Nincs grafikon, nem tartom számon a ciklusomat. Nem akartam, hogy problémákat okozzon a házasságunkban a teherbeesés körüli stressz vagy nyomás. Habár a legutóbbi évben enyhén szólva erőltetett volt a nemi életünk.

Eleinte nem foglalkoztam vele. Mindketten elfoglalt emberek voltunk. Greg sokat dolgozott, gyakran éjszakázott a kórházban a betegei mellett. Én a tavaszi bált szerveztem, én minden lépésnél akadályokba ütköztem. De minden házasság így megy; egyszer fent, egyszer lent. Greggel határozottan lent voltunk, újabban csak akkor érintkeztünk, ha késő éjjel bebújt mellém az ágyba, és kötelességtudatból lezavartunk egy gyors menetet.

Akkor még nem is sejtettem, hogy épp valaki másnak az ágyából jött át hozzám.

Így tehát valószínűtlen volt, hogy sikerült gyereket csinálnunk, de nem lehetetlen.

A számhoz kaptam a kezem, majd feltettem a kérdést:

– Terhes vagyok?

– Az akarsz lenni?

Görcsbe rándult a gyomrom, és a gyöngysorral babráltam a nyakamban. A gyöngysorral, amit tőle kaptam.

– Nem. Mármint… talán. Nem tudom. Ezen a ponton már nem rajtam múlik a döntés.

– Tudom, hogy Greggel hosszú ideje próbálkoztok.

Örömtelenül felnevettem.

– Hát, ezzel nem mondtál újat. Tulajdonképpen Tammyvel is próbálkozott. Lehet, hogy nem gyereket akart csinálni, de a művelet ugyanaz.

– Hadd fogalmazzak másképp. Tudom, hogy te gyereket akartál.

– Akartam. – A beismerés égette a nyelvemet.

– És most már nem akarsz?

– Megismétlem: ez már nem számít. Terhes vagyok?

– Vele maradnál, ha az lennél? – kérdezte, és lófarokba fogta hosszú, fekete haját, majd újra leengedte a vállára.

Szaporán vert a szívem, és felálltam, amikor hatni kezdett az adrenalin.

– Nem tudom. Talán.

Charlotte a homlokát ráncolta.

– Mert a gyerek minden problémát megold, mi?

– Ezt azért nem mondtam.

Könnyebb lett volna maradni – megfutamodni. Nem vagyok büszke arra, hogy megfordult néhányszor a fejemben, amióta elolvastam azokat az SMS-eket. Elmehetnénk házassági tanácsadásra, hogy felderítsük, miért tette, amit tett. Úgy tennék, mintha megbocsátanék. Ő meg úgy tenne, mintha soha többé nem csinálna ilyet. Aztán pár évvel később, miután a házasság monotóniája az agyunkra ment, egyikünk felhagyna a színleléssel. Elfelejteném, hogy nem szabad keserűséget éreznem. Ő meg elfelejtené, hogy nem szabad megkettyintenie minden nőt, aki szétteszi neki a lábát. Aztán kezdhetnénk elölről az egészet. De ezúttal már egy-két gyerek is lenne a képben, még több évet pazaroltunk volna egymásra rövid életünkből.

Nem maradhatok egy olyan házasságban, ahol csak az egyikünk elkötelezett a családunk iránt. Már így is túl sok időmet pazaroltam Gregre. Többet nem kap tőlem.

– Hazudtam – dünnyögtem.

Összeszorult a szívem. Ami a jövőmet illeti, egyre nőtt a nyomás, és úgy éreztem, minden perccel egyre jobban elfacsarodik a szívem.

Charlotte felvonta a szemöldökét.

– Tehát nem maradnál vele?

– Nem. De nem is ezzel kapcsolatban hazudtam. – Beleharaptam az alsó ajkamba. – Az az igazság, hogy sosem akartam gyereket. – Felnéztem Charlotte szemébe. – Családot akartam, Charlotte. Tudod, Jonnal nem sok jóban volt részünk gyerekkorunkban. A szüleink… nos, rossz szülők voltak. Megígértem magamnak, hogy kikerülök abból az életből. Férjet akartam, saját házat, kutyát, kerítést, két és fél gyereket. Az egész hóbelevancot. – Letöröltem egy láthatatlan könnycseppet a szemem alól. – Greg azonban nem ilyen férjnek bizonyult. A házat pedig el fogom adni, mert egyedül úgysem tudom fenntartani. És legyünk őszinték! Ha találok is másik pasit, nem akarok az a fajta nő lenni, akinek két és fél gyereke van két és fél különböző pasitól. – Felvillantottam egy reszketeg mosolyt. – Ami azt illeti, abban se vagyok biztos, hogy a kutyákat szeretem. Némelyiket talán…

– Nem vagy terhes – bökte ki Charlotte.

– Micsoda? – kiáltottam fel, és talpra ugrottam, ahogy elöntött a legcsodálatosabb – és legnyilvánvalóbb – megkönnyebbülés.

– Nem vagy terhes – ismételte meg.

– Akkor mi az ördögért tettél úgy, mintha az lennék?

Charlotte felállt, és megkerülte az íróasztalt.

– Mert féltem, hogy ha nehezebb lesz a helyzet, és elsötétül a kedved, visszarohansz Greghez. Beszéddel is készültem, meg minden. Kész voltam venni neked egy repülőjegyet és egy kabint Barbadoson, hogy minél távolabb kerülj tőle, amíg észhez nem térsz.

Csak pislogtam, sokkal jobban össze voltam zavarodva, mint amikor besétáltam az irodájába.

Nem kaptam el semmit.

Nem vagyok terhes.

A világon semmi nem kötött ahhoz a férfihoz, akinek hét évet szenteltem az életemből.

Meg kellett volna könnyebbülnöm. Pontosan erre vágytam, amikor megkértem Charlotte-ot, hogy olvassa el nekem az eredményeimet.

Mégis, ennyire üresnek még sosem éreztem magam.

Nagyot nyeltem.

– Először is, a legjobb barátnő posztból ki vagy rúgva, amiért elhitetted velem, hogy terhes vagyok. – Halvány mosoly jelent meg az arcán. Kopogott a cipősarkam a padlón, amikor odaléptem hozzá. Átöleltem, és a fülébe súgtam: – Viszont hivatalosan visszaveszlek, amiért azt fontolgattad, hogy Barbadosra küldesz, hogy távol tarts a semmirekellő, aljas, hamarosan exférjemtől.

Charlotte egy pillanatra átkarolt, majd eltolt magától. Nem szerette az érzelmi kitöréseket. Én azonban igen, ezért kis mennyiségben elviselte tőlem.

– Biztos, hogy nincs szükséged szállásra? – kérdezte, és visszalépett az íróasztal mögé.

– Dehogy! Meg sem próbált hazajönni. És talán átírtam a GPS-ében a lakcímünk nevét arra, hogy „kiheréllek”.

Charlotte felnevetett.

– Oké. Nos, ha mégis szükséged lenne valamire, tudod, hol találsz.

– A kórházban a betegeiddel? – incselkedtem.

– Több mint valószínű.

Az iroda ajtajára pillantottam. Számtalanszor átmentem már rajta, most viszont úgy éreztem, mintha egy másik univerzumba nyílna. Egy portál, mely elválasztja a múltat a jelentől.

Greg odakint van, éli az életét.

Most rajtam a sor.

Éppen ideje.

Továbblépni.

Elengedni a múltat.

Újrakezdeni az életemet.

Ám ahogy az ajtót bámultam, ez képtelenségnek tűnt.

Charlotte követte a tekintetemet.

– Kis lépésekkel, Rita.

Szórakozottan bólintottam, és eltűnődtem, vajon hány lépés után fog elmúlni a fájdalom.

Hány lépés után halványul el Greg emléke?

És mikor fogom újra önmagamnak érezni magam? Nem Ritának, Greg Laughlin tökéletes kis asszonykájának. Hanem Rita Hartley-nak, a lánynak, akinek több álma van, mint csillag az égen.

Lehet, hogy rámegy az egész életem, de ez a lány ott van valahol annak az ajtónak a túloldalán, és meg fogom találni, ha belegebedek is.

Kihúztam magam, dacosan felszegtem az állam, és megtettem az első lépéseket az új életem felé.