– Csak eszt hisszed – mosta össze a szavakat Mike. – Miért, most sem vagyok eszméletemen?
– Hé, ember, errefelé nincs nő minden bokorban. Egy darabig talán elleszel anélkül is…
– Mit látsz reggel, ébredéskor, Preacher? Sátrat ver és áll a takaró, mi? Én meg… a nagy síkságot látom.
Preacher a homlokát ráncolta.
– Bevettél ma fájdalomcsillapítót, Mike? – Mike nem válaszolt. – Mike? Vettél ma be gyógyszert?
– Nemtom.
– Hm. Ülj csak, ne mozdulj, máris visszajövök.
Maradjak veszteg?, gondolta homályosan Mike. Mintha tudnék mozogni…
Mike talán észre sem vette, hogy Preacher elment, amikor az már vissza is jött; még akkor is az italába bámult, magában motyogott, a bárpultra dőlt. És mintha percek teltek volna el, hogy Jack talpra segítette.
– Gyere, Mike. Így ni. Hagyd a botodat, támaszk
