HATODIK RÉSZ XXX. XXX.Smaragdzölden csillogott a rövidre nyírt pázsit, túl a nagy fenyőkön a nyár leglángolóbb színeiben pompáztak a virágágyak. Augusztus vége volt. Bent, a kastély gondosan leeresztett zsalui mögött, a hűvös szobákban nagy készülődés folyt, alig leplezett izgalommal várták George-ot és a feleségét. A távirat, amely az érkezésüket jelezte, már tegnap megjött. Autón érkeznek majd Carlisle-ből, odáig repülőgépen teszik meg az utat. Az első emeleti legszebb lakosztály lesz az övék. Doweryné maga ügyel rá, hogyan rendezik át az új asszony szobáját. A kárpitos most teszi fel a tarka virágos chinéfüggönyöket, amelyeket még a tavasszal Mary választott ki. Mary… Rettenetes, hogy George ezt meg tudta tenni. Felbontani az eljegyzést, és mást venni feleségül. Méghozzá egy ide

