Miközben a kecskebőrbe gyömöszöltem írásaimat, egy ötlet fogalmazódott meg bennem, amelynek segítségével kiszabadulhatok a szobámból. – Holnap, amikor bejönnek a szüleim, bűnbánó leányukként viselkedek majd. Megvallom, hogy engedetlen voltam és makacs. A bocsánatukért fogok esedezni. Gyászt színlelnek, mint a hivatásos siratóasszonyok az idegenek sírjánál. Kinyitottam az ajtót, hogy lássam, Sipra biztosan alszik-e még, és néztem, ahogy Jalta eloson mellette a szívemnek oly kedves holmikkal. A nagynéném kivívta szabadságát. Én is kivívom a sajátomat. viii. Késő délelőtt érkeztek. Önelégülten, szigorú arccal, a frissen lejegyzett házassági szerződéssel. Karikás szemekkel, megjátszott bűntudattal és alázattal fogadtam őket. Kezet csókoltam apámnak. Megöleltem anyámat. Könyörögtem nekik, b

