– Lehunyt szemmel fogunk táncolni, teljesen vakon, de úgy tűnik majd, mintha látnánk – jelentette ki Tábita.
A láda alján Tábita megtalálta anyám fából készült ékszeres dobozát. Hát már az ékszereit is megdézsmáljuk? Az ajtó felé sandítottam, Tábita pedig egy karneolláncot akasztott a nyakába, és egy lapis lazuli gyöngysort kötött az enyémre. Arany és ametiszt fejpántokkal ékesített fel minket, ujjainkra aranygyűrűket húzott.
– Attól, hogy vakok vagyunk, még lehetünk szépek – közölte.
Most egy illatszeres üvegcsét talált, kinyitotta, és a levegőt ezernyi liliom éles illata járta át. Nárdusolaj, minden illatok legköltségesebbike.
– Azt ne! – szóltam rá. – Az túl drága.
– Mi, szegény vak leányok csak megérdemlünk egy kis nárdusolajat! – pislogott Tábita, és a szemhéjára festett szem esd
