— Jack is egy bonyodalom? — kérdezte, és éreztem, hogy fürkészi az arcomat, bár nem néztem rá.
— Nem, ő a legegyszerűbb dolog az életemben — feleltem, és egy halvány mosoly játszott a szám szélén. — Az egyetlen ember volt ebben a városban, aki nem nézett rám csúnyán csak azért, mert nem itt születtem. A szüleim is kedvelik, és ez nem kis szó.
— Te mennyire kedveled, Sonia? — kérdezte valami furcsa hangsúllyal, amit először fel sem ismertem.
— Nagyon kedvelem őt, Kale — feleltem, majd ahogy a szemébe néztem, valami furcsát vettem észre. Kale féltékeny? Nem, az lehetetlen. — A legjobb barátját, az egyetlen barátját szereti az ember — tettem hozzá gyorsan, hisz’ a szívem mélyén nem akartam, hogy elmenjen. — Talán jobb lenne, ha elindulnánk visszafelé — tettem hozzá, ahogy hatalmas szél
