— Úgy látom, alábbhagyott, lassan indulok — mondtam halkan, közben felálltam a fotelból.
Ha most maradok… az mindent megváltoztat… és tönkretesz.
Gyorsan kinéztem az ablakon, mielőtt képes felém fordulni törölköző nélkül. Már így is a retinámra égett hatalmas farka képe.
— Sonia, ne hülyéskedj, hisz’ szakad, még a ruháid sem szárazok — mondta, és hallottam az aggodalmat a hangjában.
Aggódott értem. A szívem sajdult bele, és éreztem, hogy könnyek lepik el a szememet.
— Már nem esik annyira. Gyorsan hazaszaladok, innen már nincs olyan messze — mondtam újra.
— Mitől félsz, Sonia? — kérdezte, és bár nem láttam, de éreztem, hogy közelebb lép.
Attól, hogy megismeri az igazi Soniát, nem fogja kedvelni, és ez összetörné a szívem újra. Még a saját szüleim sem szeretnek már. Felesleges
