Gyorsan felkaptam az első farmert és pólót, amit találtam, és leszaladtam a lépcsőn.
Kale mindent összezavart bennem.
— Ma sem reggelizel itthon? — kérdezte apám felnézve az újságból, miközben állva felhajtottam a bögre kávémat.
— Nincs időm. Kilencre bent kell lennem az iskolában, és autó híján a buszhoz kell igazodnom.
— Már mondtam, hogy szívesen elviszlek.
— Hogy még többen a szájukra vegyenek? Kösz, apa, de nem — feleltem, s felkaptam a táskámat.
— Akkor ezeken a napokon előbbre hozhatnánk a reggeliket.
— Miattam igazán ne keljetek korábban. Most mennem kell — mondtam, és lehetőséget sem hagyva a válaszra otthagytam őket. Még csak az kéne, hogy apám hordjon, és minden lépésemet figyelje. Ha rájön a titkos kis találkáimra Kale-lel, szobafogságot fogok kapni életem végéig
