— Jöhetsz ruhástól is, ha úgy jobban érzed magad — mondta nevetve, ahogy felém úszott, majd egy hirtelen mozdulattal felém kapott.
— Kale, ne! — sikítottam nevetve, s felugrottam. — Vizes ruhában mégsem mehetek haza — mondtam, és lassan ledobtam a pólómat, nadrágomat. De ennél többet nem mertem. Már így is sokkal több minden történt a testemben éhes tekintetétől, mint szabad lett volna.
Lassan belesétáltam a vízbe, miközben figyeltem, ahogy minden mozdulatomat bűvölten lesi. Aztán magam sem tudom, miért, de egyenesen a karjaiba sétáltam.
Vagyis pontosan tudtam. Mert semmi másra nem vágytam annyira, mint hogy a közelében lehessek, és hogy a karjaiban tartson. Még akkor is, ha ez nem volt helyes. De az egyetlen jó dolog volt hosszú idő óta, ami velem történt.
És ezt nem hagyhatom elme
