Oh, és a hatalmas ego visszatért.
Tátogtam, mint egy hal, mint mindig, amikor ajkai ennyire közel voltak az enyémhez. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy ajkai lecsapjanak az enyémre. A körülöttünk lévő világ zajai lassan elhaltak, mintha légüres térbe kerültünk volna. Éreztem az illatát, láttam szemének íriszét, ahogy a fénytől a kék különböző árnyalataiban pompázott. Egyszerűen lélegzetelállító volt, mint minden pillanat vele.
— Olyan más vagy — súgta.
— Ez most jó vagy rossz?
— Nem tudom. Olyan különleges vagy. Rossznak hangzott?
— Nem tudom, mondd meg te. Végtére is te vagy a hódítások nagymestere.
— Senki sem számít, Sonia, csak te. Senki nem kapta még meg tőlem azt a figyelmet, amit te. Van valami benned… ami… megőrjít.
— Az elutasítás. Azt gondolod, muszáj meggyőznöd.
—
