— Hát igen. Azt biztosan elfelejtetted megemlíteni, hogy néhány régi New York-i barátoddal még összejársz, és néhánnyal kefélsz is.
— Ez nem igaz. Nem is tudtam, hogy Damien itt van, amíg ide nem értem. Semmi sincs köztünk, és nem is lesz.
— Ez már úgysem számít — mondta halálosan nyugodt hangon, én pedig zavartan néztem rá. Éreztem, ahogy lassabban kezd verni a szívem a gondolatra, mennyi mindent jelenthet ez a rövid, egyszerű mondat.
— Ezt hogy érted? — kérdeztem, és próbáltam az arcát fürkészni, de hátat fordított nekem.
— Elmentem apádhoz és megkértem a kezed.
— Tessék? — kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna jól, amit mondott.
— Apád pedig azt mondta, hogy semmi akadálya, és áldását adta. Szombaton tartunk egy eljegyzési partit.
— Tessék? — kérdeztem újra, mintha ne
