Egy ideig rajtam pihen, én döbbenten vizslatom az eget. Nem is hiszem el, hogy megtettem. És azt sem hiszem el, hogy cseppnyi szégyen sincs bennem.
Legördül rólam, megtámaszkodik mellettem, miközben a másik kezével megigazítja az alsóját és a nadrágját. A következő pillanatban lejjebb tolja a ruhám alját is, hogy ne legyen ki semmim.
Elmosolyodom, ő pedig komor arccal mondja:
– Ez nem vicces. – Ezen még jobban kacagok, ő is elmosolyodik, és most először káromkodik. – Baszki! – Nevetve mondja, majd megcsóválja a fejét, és megpuszilja a homlokomat.
– Nagy bűnt követtél el?
– Eléggé. – Kicsit feltolja magát, aztán megnyugodva ereszkedik vissza. – Mázli, hogy senki sincs itt.
– Tudtad te ezt… Ezért hoztál ide.
– Ezt gondolod?
Őszintén? Igen, ezt gondolom, de nincs jelentősége. Ha szánt
