Éjszaka zajra riadok, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Felülök az ágyban, Nóra egyből fölemeli a kezét.
– Bocsi, bocsi, csak én vagyok.
Egy sóhaj kíséretében visszazuhanok a párnára, érzem, ahogy megnyugszom. Aztán gyorsan ki is tisztul az elmém, eszembe jut, milyen csapnivalóan végződött az estém. Nóra felkapcsolja a kislámpát.
– Nem zavar?
– Nem, dehogy… – Újra felülök, közben ő már a ruháját oldja. – Hol voltál ilyen sokáig?
– Kettőt találhatsz, barátosnőm.
– Lefeküdtél vele? – szegezem neki azonnal a kérdést, pont úgy, mintha az anyja lennék.
Szánalmas vagy, Fanni! Te mit csináltál Zidannal?
– Ugye nem kell ezért szégyellnem magam?
– Dehogy…
Összegyűri a ruháját majd a bőrönd aljába dobja. A fehérneműjét is leveti és a dereka köré csavarja a törölközőt.
– Megyek, letusolo
