1994
szeptember
Délelőtt az irodámban próbáltam átnézni a levelezést, és épp a tennivalókat jegyzeteltem, amikor a sors úgy döntött, hogy a szerdám is legalább ugyanolyan szar lesz, mint a keddem. Annyira megijedtem a hirtelen megszólaló telefontól, hogy majdnem magamra öntöttem a kávémat.
– Rohadt életbe! – ordítottam az üres irodának, aztán rányomtam a kihangosítóra.
– James, a fiad keres lent, azt mondja, sürgős. Az udvaron van.
A poharat lecsapva rohantam le a hátsó lépcsőn. Meg se kellett kérdeznem, hogy melyik fiamról van szó, nagyon jól tudtam, hogy David lesz az. Reggel gyomorideggel csuktam be a ház ajtaját, hogy Davidet egyedül kell hagynom az anyjával, mert rossz előérzet gyötört Maggie tegnap esti előadása után.
Az udvarra érve azonnal megpillantottam Davidet. Fekete kapu
