Engedj el

1977

1977

április

Arra eszméltem fel, hogy Maggie hangosan a fülembe kacarászva turkál a farmerom zsebében. Egyik kezemmel a nehéz, lakkozott faajtót támasztottam. Felnéztem az arany kopogtatóra, és ráébredtem, hogy a saját házunk bejáratánál állunk. Fogalmam sem volt, hogy jutottunk haza.

– Hú, de sok kulcs van ezen – vigyorgott fel rám újra. Az utcai lámpa fényében még szabályosabbnak tűntek a vonásai.

Bizonytalanul kivettem a kezéből a kulcscsomót, és második próbálkozásra a zárba illesztettem a megfelelőt. Nyikorogva tárult ki előttünk gyerekkori otthonom ajtaja. Maggie szinte betáncolt a hallba, ahonnan egy boltívvel az ebédlő nyílt, a másik oldalon pedig a nappali helyezkedett el.

– Te itt laksz? – nevetett fel, és körbepörgött a lépcső előtt.

– Itt – dörzsöltem meg a szemem, amikor felkapcsoltam a lámpát. Abban a pillanatban megpillantottam a testvérem és Abby cipőjét, és azonnal józanabbnak éreztem magam. Gyorsan Maggie mögé léptem, és átkaroltam a derekát. – Csendben kell lennünk. Az idióta bátyám itthon van a barátnőjével, és abban sem vagyok biztos, hogy Stella ma nem alszik itt.

– Stella?

– A házvezetőnőnk. – Maggie olyan pillantást vetett felém, hogy hirtelen seggfejnek éreztem magam. Gazdag seggfejnek. Inkább nem is akartam tovább ragozni ezt a témát. – Kérsz valamit? – invitáltam a konyhába.

Maggie végigsimította az óriási tölgyfa asztalunk fényes lapját, szemében csillogott a kristálycsillár fénye. Én a hűtőben kóla után kutattam, hogy lenyugtassam a háborgó gyomromat.

– Van valami menő piád? – kérdezte, ahogy felpattant a konyhapultra.

Elkerekedett a szemem.

– Te még tudsz inni?

– Mindig meg akartam kóstolni valami drágát.

Lehúztam a háromdecis kóla felét, és egy fokkal máris jobban éreztem magam.

– Apa dolgozószobájában tuti van valami – feleltem, mire ő közelebb húzott magához. Éreztem a forró leheletét az arcomon.

A félhomályban halkan osontunk fel a lépcsőn a dolgozószobába. Odabent gyorsan felkapcsoltam a zöld asztali lámpát, ami fénnyel töltötte be a csupa bőr és bársony helyiséget. Az egyik falat padlótól plafonig érő könyvespolc foglalta el. A vitrines bárszekrényhez léptem. Soha életemben nem vettem még el innen semmit.

– Hűha! – nézett végig Maggie a drágábbnál drágább whiskyken. – Mit csinál az apád?

– Jogász – sóhajtottam fel. – Nekem is annak kéne lennem.

– És te nem akarsz?

– Nem igazán. – Minél előbb le akartam zárni a témát, ezért megkértem Maggie-t, hogy mutasson rá az egyik üvegre.

Zavarba jöttem, ahogy Maggie az apám asztalán ülve kortyolgatta a kristálypohárból a whiskyt. Visszakúszott a fejembe, hogy mi történt órákkal ezelőtt a vécében. Hirtelen túl józannak éreztem magam. Fogalmam sem volt, mit is kellene mondanom egy lánynak, akit totál részegen megdugtam Samék fürdőjében. A jeleneteknek a filmekben mindig a szenvedélyes szexszel van vége, senkit sem érdekel, mi van utána.

– És a te szüleid mit csinálnak? – kérdeztem bugyután a hátamat lazán a piás szekrénynek döntve.

– Mi lenne, ha inkább megmutatnád a szobád?

Megragadta az üveg nyakát, és könnyedén lecsusszant az asztalról. A torkomban dobogott a szívem. Maggie egyértelműen nem beszélgetni akart velem. Tudtam, hogy el kellene engednem magam, és kiélveznem a kivételes lehetőséget. A szobám küszöbéhez érve mégis megfeszültem. Hirtelen egy lány szemén keresztül láttam a helyet: vetetlen ágy, pólók és nadrágok a földön.

– Bocs, nem számítottam senkire – fújtam ki a levegőt, de ő a kezembe nyomta a poharat, majd az ágyamra vetette magát.

Belekortyoltam apám drága piájába, amit az ügyfeleinek szokott ajánlgatni, és furcsa elégedettség töltött el. Elhoztam a százdolláros whiskyjét, hogy egy olyan lánynak adjam, akit soha az életben nem fogadott volna el. Felhajtottam egy pohárral, és az alkoholmámorból még fel sem ocsúdott szervezetem azonnal reagált.

– Ugye, jó? – nyújtotta a pohár felé a kezét Maggie, és újabb adagot töltött.

– Hogy bírod ennyire jól a piát?

– Születésnapom van – vont vállat, mintha ez releváns válasz lenne a kérdésemre.

Elvettem tőle az üveget, és meghúztam. Továbbra is az ágyam előtt ácsorogtam, mint egy hülye. Persze ezt Maggie is észrevette.

– Tudod, pár órája még bennem voltál, aztán meg hányni is láttalak, úgyhogy nyugodtan leülhetsz mellém – harapott bele a szájába, nekem pedig elgyengült a lábam. – De tetszik, hogy ennyire úriember vagy. Gondolom, ilyen az apád is.

Leültem az ágyamra, de egy pillanatra sem gondoltam magam úriembernek aznap este. Szédültem, és újra szorítani kezdett a nadrágom, amikor megéreztem Maggie forró, whiskys leheletét a bőrömön.

– Inkább ne beszéljünk az apámról – nevettem fel röviden.

– Igaz. Mi lenne, ha nem beszélnénk semmiről?

Újra a kezembe nyomta a poharát, és egyetlen laza mozdulattal megszabadult a piros felsőjétől, majd egy kézzel kikapcsolta a melltartóját is. A szobám hajnali félhomályában néztem végig a szabályos mellén és a lapos hasán. Egyetlen kézzel döntött végig az ágyamon, de előtte visszavette tőlem apám kristálypoharát, amin megcsillant a hajnal vörös fénye. Ahogy elkezdte kigombolni a nadrágomat, éreztem, hogy megint elveszítem az irányítást az események felett.

– Várj! – nyögtem ki abban a furcsa, részeges, megbabonázott transzban. Gyorsan kutatni kezdtem az éjjeliszekrényemben, és előhalásztam egy óvszert. – Tudom, azt mondtad, hogy… nem lehet gond.

Maggie megvonta a vállát, egyáltalán nem zavarta a félmeztelensége, sőt, könnyedén megszabadult a nadrágjától is, miközben letette a poharat az ágy mellé. Remegő kézzel próbáltam magamra erőltetni a hülye, csúszós óvszert, és közben a világ legnagyobb lúzerének éreztem magam. Maggie megfogta a kezem, ahogy újra fölém ült. Egyetlen mozdulattal dobta félre a félig felhúzott óvszert. Nem mondott semmit, én sem tiltakoztam. Hagytam, hogy elmerüljek a legmenőbb szexuális fantáziám megtestesülésében. Egy gyönyörű, meztelen szőke lány átvette felettem az irányítást. Forró bőre az enyémhez ért, visszafogott nyögései egyenesen a fülembe hatoltak.

Nem ismertem. Hibát követtem el. Olyan hibát, amit emberek ezrei elkövetnek nap mint nap, mégis gond nélkül, sebesülések nélkül szabadulnak fel. Velem nem így történt. Én a lehető legnagyobb árat fizettem azért az éjszakáért. Tizenkilenc évesen fogalmam sem volt, hogy életekkel játszottam.