18. FEJEZET
Aster úgy nézett a puskára, mintha egy élő kígyó lenne a kezében.
– Nem inkább neked van szükséged rá? – kérdezte.
A lakatot szétlőni is elég rossz volt, pedig ott csak egy vacak kis pisztollyal lőtt egy vacak tárgyra.
Zee a fejét rázta, miközben sietve előkereste a kését.
– Amikor utoljára próbáltam lovagolni és lőni, ez történt – ütögette meg sérült combját. – Odaadnám neked a gyeplőt, de Aranyom engem ismer jobban. Meg tudod csinálni, Aster!
Végighúzta a tenyerén a kést.
– Zee, mi az ördög…
– Magunkhoz kell csalogatni a bosszúrémeket.
– Nem élők! Még csak nem is érzik a vér szagát!
Zeenek elment az esze!
– Azt nem, de vonzza őket a fájdalom meg a félelem, és nem sok kell nekik, hogy meghozza az étvágyukat. Mi pedig már épp eléggé félünk. Felszisszent, és odaadta a
