– Hallottad, Terka?
– A fülem még jó.
– De hallottad?
– Csukd mán be a szádat, mert mosoly, ahogy kinézel, Józsi.
A két ember még mindig csak állt, és nézték a viseltes ruhájában is úrnak tetsző magas, vörös férfit.
– Kend magyarul beszél?
– Igen – bólintott Nicholas
– Hallod, Terka? Magyarul beszél – mutatott a férfira Józsi.
Az asszony nagyot sóhajtott és előrébb lépett.
– Kit tisztelhetünk az úrban, messze a hazától? Én Eleki Józsefné vagyok, Terka.
– Kezét csókolom – nyúlt az asszony kezéért Nicholas.
– Ennyire éhes? – ámult Józsi.
– Apám arra tanított, hogy mikor bemutatkozom, hölgyeknek kezet csókoljak, uraknak hajoljak meg.
– A kirelejzumát!
– Steiner Miklós vagyok. A skóciai St. Andrewsból.
– Az merre van otthon, te Józsi?
– Biztos túl a Dunán. Eleki József vagyok.
