7.
7.Csuhai Bálintnak, a huszonhárom éves középmagas, kerek fejű, sűrű hajú, szürkéskék szemű, vidám természettel megáldott kazánfűtőnek nem sok oka volt a vidámságra. Még nem volt hétéves, amikor édesapját, a bujkáló vöröskatonát a Molinári-tanyán, ahol laktak, a cselédek szeme láttára halálra kínozták a tiszti különítményesek, aztán a félig agyonvert emberroncsra ráeresztették a kiéheztetett vérebeket. Csuhai Bálint sokszor gondolt arra a kora tavaszi napra. Ilyenkor kívülről látta az eseményeket, a tájat, a tanyához vezető jegenyesort, a hullámzó szelíd dombokat, a zsombolyai erdő tavaszzöld foltjait, hallotta a távolról közeledő lovak patáinak dübörgését, a vérebek veszett csaholását, és látta önmagát, a mezítlábas, világosszőke legénykét, ájuldozó édesanyját. És érezte a vállán Varga
