KÖNNYŰ PILLANGÓ …Lendvayné, Hivatal Anikó Debrecenben vendégszerepelt, Lendvay Kassán. A házaspár a gyötrelemig imádta egymást. Anikó akaratos volt, de nagyvonalú. „Szeress, akit akarsz” – mondta Lendvaynak, s ebben a mondatban benne volt állásfoglalása a világ összes többi nőjével szemben, akik hozzá képest még csak nem is vetélytársak, de éppen jók arra, hogy Marci játékos kedvét töltsék. Anikó Lendvaynak majd minden kedvesét ismerte, de úgy tett, mintha személy szerint egyik sem érdekelné. Ő és a többiek – ez két világ volt. A többiek lehetnek szépek, csinosak, eszesek, kellemesek, de nem lehetnek Hivatal Anikók. Anikó úgy harcolt fölényéért, hogy leleplezte, tudomásul, sőt semmibe vette a felbukkant vetélytársnőt, aztán a maga kis furfangjaival kényszerítette férjét, hogy csak őt szol

