FÖLDÖNCSÚSZÓ FÉREG
Teltek a hetek, és Róza egyre ritkábban találkozott Lendvayval.
Ha színpadon kívül összekerültek, Lendvay idegesen viselkedett.
– Nem szeretsz már, Marci? – kérdezte egyszer Róza, mikor már hosszú ideje nem voltak négyszemközt.
– Imádlak – felelte a színész, de homloka elborult, és csüggedten pillantott maga elé. – Túlságosan súlyos vagy, szívem!
– Nem kívánok tőled áldozatot.
– Igen, te nem kívánsz tőlem semmit. Azt se, hogy elváljak miattad. De úgy viselsz engemet, mint egy keresztet.
– Mint a boldogságomat, Marci. Mint a titkomat.
– Igen. Titok. Súly. Komolyság. Halálos, sírig tartó. Édes kicsi Róza, ne szeress olyan nagyon és hűségesen. Én nem érdemlem azt.
– Magamra hazudtam miattad a rossz hírt, Marci… Hogy könnyítsek a lelkiismereteden. Azt kívánod, hogy
