2012
639 Words
2012SZERDA
Többórás írásból arra ocsúdtam fel, hogy a csengő berregve megszólalt. Annyira megijedtem, hogy majdnem lesöpörtem a félig üres sörösdobozt az íróasztalomról. Gyorsan körbenéztem a nappaliban, ami egyben dolgozószobaként is szolgált. Az emeleten ugyan kialakítottam egy íróhelyet, amit aztán sohasem tudtam használni. Nagyon úgy tűnt, hogy a múzsám a földszinten érezte csak jól magát.
Egyértelmű volt, hogy a lakásom vendég fogadására alkalmatlan. Nem nézett ki jobban, mint egy átlagos egyetemista kollégiumi szobája, ahol persze csak fiúk laktak. Szétdobált sörösüvegek, koszos tányérok, pizzás és kínai ételes dobozok hevertek szanaszét. A ruháimról nem is beszélve.
Megdörzsöltem az arcomat, szinte bántotta a kezemet a négynapos borosta. Legalább a ruhám egészen elfogadható volt, hogyha a fekete melegítőnadrágot és pólót annak tekintjük, aminek csak az alján tátongott egy kis lyuk.
A bejárati ajtó felé haladva elsöpörtem a lábammal pár útban heverő cipőt és zoknit. Halvány sejtelmem sem volt, ki kereshetett. A fejem erősen lüktetett, így elhatároztam, hogy bárki legyen is, kegyetlenül el fogom zavarni.
Az ajtó félig átlátszó üvegén egy vékony alak sziluettjét vettem ki. Egy utolsót sóhajtottam, hátrasöpörtem a hajamat a szememből, és kinyitottam az ajtót.
Igazi meglepetésként ért a látvány. Kisírt szemmel állt az ajtóm előtt a bátyám exmenyasszonya. Nagyon ellentmondásos érzéseim voltak Amy Forester személyével kapcsolatban.
Sohasem láttam annyira letaglózottnak, mint aznap, amikor a küszöböm elé sodorta az élet. Zöld szeme erősen fel volt puffadva, haja kócosan omlott a vállára. Világoskék koptatott farmert viselt és egy egyszerű fehér trikót. Először nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Azonnal megcsapott az ismerős, édes illata. Furcsán éreztem magam, évek óta nem ölelt meg ennyire hosszan és erősen.
– Nem hiszem el – mondta nagyon halkan.
Nem válaszoltam semmit. Amy szinte azonnal rázkódni kezdett a sírástól az ölelésemben, ettől nekem is nedves lett a szemem.
– Gyere be! – engedtem el, majd becsuktam az ajtót.
– Reggel tudtam meg.
Miközben Amy leült a kaotikus nappalim közepére, feltámadt bennem a bűntudat, hogy nem értesítettem őt. Képtelen lettem volna szólni bárkinek is.
– Sajnálom, hogy nem én hívtalak fel. Csak…
Amy előtúrt egy zsebkendőt a hatalmas fehér vászontáskájából, és kifújta az orrát, közben erősen rázta a fejét.
– Ezt senki sem várta el tőled! El sem tudom képzelni, milyen szörnyű lehet neked.
Leültem a lány mellé a kanapéra, ahonnan pár könyvet letettem a földre. Nem tudtam megmondani, mennyire szörnyű nekem vagy mennyire nem. Ürességet éreztem valahol belül, mintha valami örökre kiszakadt volna. De tudtam, hogy Amy is nagyon szerette a bátyámat, több mint tíz évig együtt jártak.
– Nekem mindig úgy tűnt, képes arra, hogy kibírja. Képtelen vagyok felfogni, hogyan tehette.
Amy keze erősen remegett, óvatosan megszorítottam. Jéghideg volt az érintése a kinti forróság ellenére. Nem akartam a bátyám öngyilkosságáról beszélni. Érzéseim helyre tehetetlenek voltak, elmém leginkább egy földrengés sújtotta könyvtárra hasonlított. Kimerült voltam a rendszerezéshez, inkább csak a kitépett lapokat és borítókat szemléltem.
Oldalra pillantottam, a szövegszerkesztőm felé, és elkezdetem magam elé beszélni. A hangom is idegennek hatott.
– Írok. Meg akarom írni az egész történetet Chris emlékére.
Amy erősebben szorította meg a kezemet, éreztem, hogy egész testében megremeg. Odakaptam a fejem, egy pillanatra rendesen megijesztett. Arca falfehér volt és könnyektől nedves.
– Rendben vagy? – kérdeztem.
– Csak kicsit szédülök, azt hiszem, kifárasztottam magam.
Felkeltem a kanapéról, az asztal felé vettem az irányt, ahonnan egy levél nyugtatóval tértem vissza.
– Jó lenne, ha bevennél egyet! Felmehetnél aludni a hálószobába.
Amy elmosolyodott, elvette a gyógyszert.
– Nem azért jöttem ide, hogy a terhedre legyek, hanem, hogy segítsek.
– Nem vagy a terhemre, csak akkor leszel, hogyha nem pihensz egy kicsit. Gondolom, semmit sem aludtál.
– Gondolom, te sem.
A lány kezébe nyomtam egy pohár vizet az asztalról, amelyet egészen frissnek nyilvánítottam, avagy reméltem, hogy nem áll ott hetek óta. Amy jelenléte valahogy nem volt terhes, pedig a csengő megszólalásakor biztos voltam benne, hogy nincs olyan ember, aki némi nyugalommal töltene el.
Nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, hiszen rengeteg konfliktusom volt a lánnyal az évek során. De tudtam, hogy gyásza valódi, és igazán szerette a testvéremet.
Amy hallgatott rám, bevette a tablettát. Felkísértem az emeletre, miközben ő csak a bocsánatkéréseket sorolta.
- Writer
