Mégis távol

3

WITTE

Most

Szikráznak az esőcseppek Manhattan üvegtornyain, amikor leteszem a hálószoba nappalijában az aznapi újságot az ottomán aranyozott tálcájára. A falakat foltos tükörcsempék borítják, melyben a régi némafilmekhez hasonlóan homályosan és pettyezetten jelenik meg a képmásom. Egyesek azt mondanák, hogy a karrierem mint komornyik, legalább olyan archaikus, ám arról fogalmuk sincs, hogy a jelenlegi hivatásom ugyanolyan veszélyes, mint a titkos megélhetés, amit évekkel ezelőtt hagytam magam mögött. A férfinak, akinek dolgozom, olyan gyilkos a családja, mint a földön tekergőző kígyók, akiket nem érdekel, hogy kinek a farkába harapnak.

Bármely más napon úgy távoznék, ahogy jöttem, miután elvégeztem a feladatomat. Ma azonban átszelem a szobát, és megállok a fényes falra akasztott kristálytiszta tükör előtt, mely alatt egy szintén tükröződő konzol rejlik. Mint minden az életemben, ez a tükör sem az, aminek látszik. A fekete bársonyszalagok, melyekről látszólag függ, nem többek puszta illúziónál. Amikor az álcázott ujjlenyomat-olvasóra teszem a hüvelykujjamat, a tükör hangtalanul felcsúszik, felfedve a széfet maga mögött.

A széfben mesés ékszerek rejlenek – nyakláncok, gyűrűk, karkötők és egyebek, amiket Mr. Black válogatott össze a feleségének ajándékba. Én csak Mrs. Blackként utalok rá. Mások Lilynek hívják, de ez csupán egy a számos álneve közül.

Nem tudjuk az igazi nevét, sem a korát vagy múltját. Több tucatnyi személyazonosságot talált már ki, melyeket kimerítő nyomozás során tártunk fel a sok-sok év alatt, amíg halottnak hitték. Csak két személyről erősítette meg, hogy kapcsolatban állt velük: a néhai édesanyjáról, Stephanie-ról, és az anyja szeretőjéről, Valon Laskáról.

Lily azt állítja, hogy nem ismeri az anyja valódi személyazonosságát – Stephanie Laska csak egy volt a sok álnév közül –, és elismerte, hogy anyagyilkosságot követett el, hogy kiszabaduljon az anyja fojtogató befolyása alól, mely mindent fenyegetett, ami kedves volt számára. A szerető, Valon Laska, egy bűnöző volt, akit az állami és a szövetségi bűnüldöző szervek egyaránt köröztek. Tegnap végzett vele egy bérgyilkos, aki a megszólalásig hasonlít a munkaadóm feleségére.

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a nő, aki beköltözött a luxuslakásba – és a munkaadóm ágyába –, veszélyes.

A belváros egyik utcáján találtunk rá a gyalogosátkelőnél a nőre Lily utánozhatatlan arcával, akit mostanra már elfogadtak az egyetlen és igazi Mrs. Blackként. Hogy hogyan és miért hitték olyan sokáig halottnak, az rejtély, amit még mindig próbálunk összerakni. Mr. Black azonban kérdés nélkül elfogadta, hogy ő a felesége, akiről azt hittük, hogy évekkel ezelőtt a tengerbe veszett. Szerinte újra együtt van élete szerelmével, és eltökélte, hogy bármilyen fenyegetéssel kész szembeszállni, hogy maga mellett tartsa a nőt.

Balra tőlem résnyire nyitva van a gardrób ajtaja, mely átjáróként szolgál a hálószobába. Mögöttem egy kétszárnyú ajtó nyílik Mr. Black gardróbjára és hálószobájára, de tudom, hogy a munkaadóm vele van, a felesége hálószobájában, mivel ott töltötte az éjszakát. Csak azért kockáztatom meg, hogy átnézzem a széfet, mert együtt vannak. Amilyen megszállott a munkaadóm, a feleségét legalább annyira sikerült rabul ejtenie. A férjénél semmi sem tereli el jobban Mrs. Black figyelmét, és ezt a tényt ki kell használnom, mielőtt a munkaadóm elindul az irodába, a feleségének pedig több ideje lesz árgus szemmel figyelni, hogy mit csinálok.

Tegnap este órákon át tanulmányoztam a rendőrségi megfigyelőrendszer fotóit a Laska meggyilkolásával gyanúsított nőről. Az elkövető kísértetiesen hasonlít Mrs. Blackre, ami még feltűnőbbé teszi az apró különbségeket. Mrs. Black magas nő, karcsú, mint a nádszál, olyan alakkal, amilyenről a divattervezők álmodnak, mert ilyen kecses vonalakon minden ruhadarab a legszebben érvényesül. A bőre sápadt, mint a holdfény, vállig érő haja valódi mélyfekete, Lily bájossága merész és páratlan.

A fotókon látható nő ugyanilyen magas, csípőig érő hajjal. Nem ismerem fel a ruháját, márpedig felismerném, ha az általam ismert hölgy ruhatárából származna. Az arc néhány szöge nem egészen stimmel, de tagadhatatlan, hogy a Lily szépségével vetélkedő nők ritkák, mint a fehér holló. Képtelenség, hogy létezzen még egy közel azonos külsejű nő, aki nem a rokona.

A tekintetem végigsiklik a csillogó ékszereken. Felszökik az adrenalinszintem, amikor nem találom köztük a keresett tárgyakat. Millió kérdés merült fel bennem, amióta Mrs. Black visszatért, és most csak megsokszorozódtak.

Felcsendül Lily nevetése, ez a torokhangú kacaj éles ellentétben áll a megdöbbentően kislányos hangjával. Leguggolok, keresem az árulkodó csillogást, mely megmutathatja egy lánc vagy fülbevaló helyét a vaskos szőnyegen. Tudom, hogy valószínűtlen, de muszáj alaposan körülnéznem. Üres kézzel állok fel, visszacsukom a fiókokat a falba vájt üregbe, és bezárom a széfet.

Az ékszer eltűnt; ehhez nem fér kétség.

Sarkon fordulok, és kilépek a nappaliból a gardróbon keresztül, ám félúton megállok, amikor a hangjuk közelebb ér, és sejtem, hogy beléptek utánam a szobába. Megkockáztatom, hogy elidőzöm egy kicsit, és úgy teszek, mintha Mr. Black vállfára akasztott öltönyeit igazgatnám, hogy hallgatózhassak. A felesége közelsége feszültséggel tölti fel a köztünk lévő teret, és minden szőrszál feláll a tarkómon. Olyan dinamizmust áraszt magából, mely mindent áthat. Az emléke már azelőtt átjárta a lakást, hogy valaha is betette volna ide a lábát. Amint beköltözött, életre kelt körülötte az otthon. Akárcsak Mr. Black.

– Van bármi a naptáradban a következő hetekben, ami miatt nem tudjuk meghívni a családod vacsorára? – Lily hangja jellegzetes. Magas, rekedtes melegséggel. Az ember nem számít rá, hogy így cseng, ha ránéz, mégis, amint egyszer megszólal, el sem lehetne képzelni más hanggal. Nem tudom beazonosítani az akcentusát. Semmit sem árul el arról, hogy ki is lehet valójában a gyönyörű álca mögött, amit olyan könnyedén visel.

Minden lehetőséget elszalasztott, amit megadtam neki, hogy felfedjen valamit – bármit – magáról. Soha nem beszél a múltjáról, még csak futólag sem említi. Azokban az években, amikor azt hitték, hogy halott, az ismerősei úgy beszéltek róla, mint egy mások iránt mélyen érdeklődő nőről. Most, hogy megismertem őt, tudom, hogy azért bátorítja az embereket, hogy beszéljenek magukról, mert így neki annál kevesebb esélye van viszonozni a gesztust.

– Állok a rendelkezésedre, Setareh. – A munkaadóm mindig csak így becézi a feleségét. Azon a néven, mely sorsot és végzetet jelent. Romantikus, igen, és sokatmondó. Mivel ő sem ismeri az igazi nevét, ez a becenév a hazugság helyett új igazságot kínál. – Mindig.

Még mindig nem tudtam hozzászokni a melegséghez Mr. Black hangjában. Lily csupán néhány hónapja van itthon, de a legalapvetőbb dolgokban mindig is jelen volt. A munkaadóm vált idegenné, a férfi, akit teljesen megváltoztatott a felesége visszatérése.

Miután éveken át szenvedni láttam, amíg vigasztalhatatlanul gyászolta szeretett feleségét, örömmel látom, hogy végre boldog. Szeretném hinni, hogy Lily szerelme Mr. Black iránt őszinte, ám számtalan olyan személyiséget és tulajdonságot tud felvenni, amelyek színtiszta kitalációk.

Egy váratlanul felcsendülő új hang elárulja, hogy bekapcsolták a nappaliban a tévét. A helyi kábelszolgáltató mindig az egyes csatornát állítja be alapértelmezettnek, a huszonnégy órás ismétlődő közvetítést a legfrissebb hírekről. Aztán a hang elnémul, és hallom az újság zizegését.

Megkockáztatom, hogy kilessek az ajtófélfa mögül, és a pazar otthonosság jelenetét találom – Lily a zafírkék kanapén ül egy vérvörös selyemkimonóban, a munkaadóm pedig fekete selyemnadrágban és hozzá illő köntösben hever mellette. Lily felhúzza maga mellé a lábát, a kezében jegyzetfüzet és toll, fényes haja eltakarja az arcát, ahogy ír. A férje szorosan mellette ül, és a híreket olvassa. A kandalló feletti tévéképernyőn Valon Laska mered a nézőre a számos körözési fotó egyikéről.

Földbe gyökerezik a lábam, ahogy együtt látom hármójukat. Hiába várom, hogy Lily felnézzen és megpillantsa a férfit, akiről azt állította, hogy nem volt apafigura, mégis gondoskodott róla. A férfit, akiről azt állította, hogy megölné a férjét, mert az anyja ezt akarta volna.

– Setareh… – Mr. Black lassan elfordítja a fejét, hogy ránézzen, mintha csak így próbálná abbahagyni az olvasást. Ez a színjáték első árulkodó jele, mert semmit sem nézne szívesebben, mint a feleségét.

Mély sóhajjal odanyújtja neki az újságot. Nem látom az arcát, ám Lily aggodalmas homlokráncolása sokat mond. Átveszi az újságot, de a férjét nézi.

– Mi az?

– Laska – feleli Mr. Black. – Tegnap meggyilkolták.

Lily megdermed. Felvonja tökéletesen ívelt szemöldökét, és gyorsan olvasni kezd, a tekintete végigsiklik a szavakon. A férje átkarolja a vállát, és magához húzza. Vigasztaló gesztus egy olyan ember halála miatt, aki megölte volna őt, ahogy Laska sok más embert is megölt már.

– Úgy érzem, valaki szívességet tett a világnak – szólal meg végül Lily remegő hangon.

Hiányzik az érzelem a szavaiból, ám remegő ujjai közt zörög az újságpapír.

Mr. Black a feleségéhez hajtja a fejét, és visszaejti a széthajtogatott újságot az ottománra.

– Megértem, milyen bonyolult lehet, amit érzel.

– Nem bonyolult. – Lily a tévére pillant, de a riporter már másról beszél, így nem is tud az előző szegmensről. – Megkönnyebbültem. Biztonságban vagy.

– Ahogy te is, és csak ez számít.

Visszahúzódom a gardróbba, és várok néhány pillanatot, hátha Mr. Black kifejti, mit tud. Amikor azonban a beszélgetés újra a vacsoratervekre terelődik, hangtalanul távozom, ismét megváltozott perspektívával.

A munkaadóm már tegnap tudott a történtekről – én magam számoltam be neki róluk. Hogy így, másodkézből, színlelt meglepetéssel tájékoztatta a feleségét a gyilkosságról…?

A sajtó vajmi keveset tud ahhoz képest, amit én tudok Laska meggyilkolásáról. Különösen azt, hogy a Valon Laska leszúrásáért felelős nőt lefényképezték, a beépített rendőrök voltak a szemtanúk, akik egész idő alatt megfigyelés alatt tartották a bűnözőt. Kiépítettem egy hálózatot olyan személyekből, akik számos megbízójuk szolgálatában bármilyen okból, szinte bármilyen feladatban a segítségemre lehetnek. Mr. Black tudja, amit én tudok a gyilkosságról, ám ezeket a részleteket nem osztotta meg a feleségével.

Mit rejtegethet előle? Hogy a nő, aki megölte Laskát, a hasonmása? Vagy hogy milyen messzire érnek a forrásai és a tudása?

Mélységesen szerelmes a feleségébe, de lehetséges, hogy nem bízik benne? Vagy csak meg akarja védeni őt?

Lily rendkívüli szépsége csak a legkevésbé halálos fegyvere.

Lassan kieresztem a levegőt, és érzem, mennyire megdöbbentett Mr. Black színjátéka. Ha nem tudnám jobban, azt hihettem volna, hogy most értesül először Laska meggyilkolásáról.

Ott ülnek együtt, férj és feleség. Szenvedélyes szerelmesek és lelki társak, akik mindent megosztanak egymással, csak az igazságot nem.

Hirtelen megvilágosodom. Alábecsültem a férfit, akit én tanítottam meg rendesen ülni és enni, kifinomultan öltözködni és tekintélyt parancsolóan, elegánsan viselkedni. A mostohaapjából hiányzott a kellem és az érettség ahhoz, hogy felnevelje egy másik ember gyerekét. Az anyja pedig leírta őt, és inkább a féltestvérek pátyolgatására koncentrált.

Noha Kane Black velem vagy nélkülem is sikeres lett volna; az intelligenciája, az ambíciója vagy a természetes vonzereje nem az én érdemem. Tudta, hogy mentorra van szüksége, keresett magának egyet, ezért közvetlenül felelős azért a férfiért, akivé formálta magát.

Valahol menet közben azonban megszűnt a szakmai távolságtartás közöttünk, s végül teljesen eltűnt. Olyan ő nekem, mintha a saját fiam lenne, és ezért tudott engem is megvezetni. De most már tudom.

Ő is ugyanolyan veszélyes, mint a felesége.