LILY
Gyötrelem nézni, ahogy elmész. De ezt soha nem tudhatod meg, ahogy azt sem, hogy miért.
Tétovázol. Mintha olvasnál a gondolataimban, mintha tudnád, hogy az óra ketyegése azt jelenti, hogy egyszer nekem is el kell mennem. Végleg.
– Későn jövök – emlékeztetsz, amikor a bejárati ajtóhoz érünk. – Ma este lesz a legénybúcsú.
A hátizsákod a konzolasztalon vár a tengerparti ház kicsiny előszobájában. Nem könnyű Greenwichből Fordhambe ingáznod, de a kedvemért megteszed, mert nem akarom megkockáztatni, hogy együtt lássanak minket nyilvánosan, főleg nem a városban. Nem mintha szégyellnélek – a szégyenem csak az enyém –, csupán félek.
Az anyám odakint portyázik, és soha nem szerezhet tudomást rólad. Bármennyire is rettegtem, amikor kiürítettem a bankszámláit, a biztonságodat még jobban félt
