Larisa megdermedt. Szinte soha nem hallotta az apját kiabálni, az anyjával semmiképpen. De nem csak erről volt szó. Clark ritkán tűnt ilyen feldúltnak. Mindig is az a típus volt, akinél a pohár félig tele van, aki képes megőrizni az önuralmát a legfeszültebb pillanatokban is. Most viszont megviseltnek tűnt, fásultnak, az arca borotválatlan volt, a haja nyíratlan. Larisa pontosan tudta, hogy őt magát mennyire megviselte az anyja betegsége, azt viszont eddig nem vette észre, hogy az apjára milyen hatással van.
– Apa! – kiáltott oda neki, miközben integetve odasietett hozzá. – Ez elég nehéz helyzetnek tűnik. Hadd segítsek.
– Kinek képzeled te magad, hogy így beszélsz hozzám? – csattant fel Kittie. – Ursula hol van?
Clark komor arccal kinyitotta a szemét.
– Igen, ez egy nehezebb pillanat –
