Egy majdnem tökéletes nyaralás

Harmadik fejezet-1

Harmadik fejezetVan valami a nyaralásokban, ami arra sarkall, hogy újra kitaláld önmagad, legalábbis két hétre, gondolta Em, miközben kipakolta a saját készletét a Briar villa konyhájában. Akár egy papírbabát, kivághatod magad a szokásos hétköznapi keretből, és beillesztheted újfajta, egzotikus környezetbe. Kis szerencsével magad is új, egzotikus személyiségre lelsz ebben a folyamatban. Em ezt mámorító lehetőségnek látta.

Nem mintha az eddigi nyaralásai mind egzotikusak lettek volna. Gyerekkorában egyik esős és nyirkos táborozás követte a másikat, le sem került a lábáról a gumicsizma. Konzerv vagdalt és kicsinyes szóváltások. Maga előtt látta az anyját, aki két pulóverben és egy anorákban merev arccal kávét tölt egy termoszból a strandon, miközben fenyegetően gyűlnek a felhők az égen. Az érdes homokszemcsék a hálózsák alján. Vaníliafagyi csöpög a tölcsérről, ragacsos tőle a keze.

Őszintén szólva legjobb, ha elfelejti a kamaszkori nyaralásokat, különösen azt, amikor tizenöt éves korában kempingeztek a Gower-félszigeten. A sátor beázott. Em folyton veszekedett a szüleivel; egyszer különösen összekaptak azon, hogy vegye (vagy inkább ne vegye) fel a gyűlölt narancssárga esőkabátját a jéghideg zivatarban.

– Inkább a tüdőgyulladás, akkor is, ha belehalok – jelentette ki hősies elszántsággal.

– Akkor legalább nem kell többé hallgatnunk a vagdalkozásaidat – mondta az apja szelíden. Ma is a fülében cseng, ahogy leteremtették másnap reggel, amiért Jennyvel néhány fiú társaságában belógtak a kemping bárjába, és kiütötték magukat. Azóta gondolni sem bír a fekete ribizlis ciderre.

A haverokkal töltött nyaralásokban legalább volt valami szórakoztató: laza, napfényes hetek olcsó európai nyaralóhelyeken, ahol művészetté fejlesztették a kökényszemű pincérekkel való flörtölést. Dübörgő éjszakai klubok, parányi kis ruhák, lazán bedobott ouzók és élete legborzalmasabb leégése, amikor egyszer délben másnaposan elaludt a strandon, de csak egyszer. Milyen jó is volt fiatalnak és ostobának lenni! Élete legszebb időszaka volt.

A húszas évei végén szexis, romantikus nyaralásokban volt része Dom mellett, amikor még a Bombázó Dom volt, és nem a szarházi exférj Dom. Amikor hét bikinit csomagolt, néhány pántos ruhát és illatos testápolót, mást szinte nem is vitt magával. Álmodozással teli éjszakák a forgó mennyezeti ventilátor alatt, ahol testápolóval kenegették egymás gyönyörűen lebarnult testét. Nem mintha most ilyesmire vágyna Dommal, főleg, mivel szépen fejlett potroha is lett az évek során, de akkoriban ezt paradicsomi állapotnak érezte.

Közvetlenül a romantikus vakációk és az azt követő nászút után jöttek a kisgyerekeikkel megélt nyári szabadságok, amelyek során semmi nem emlékeztette őket a nyaralás vagy a pihenés érzésére. Valójában azok az otthontól távol töltött hetek ugyanazt a kimerültséget és rabszolgamunkát jelentették, csak a helyszín volt más: de a babák ugyanúgy nem akartak elaludni, csípte őket az izzadság, mindnyájan egyetlen hálószobába zsúfolódtak, pokoli volt. Később, amikor Izzie és Jack már totyogó rombológépekké váltak, Em az egész nyaralás alatt azon aggodalmaskodott, hogy leesnek az erkélyről, vagy belebukfenceznek az egyik medencébe, ha egy pillanatra is leveszi róluk a szemét. Évről évre bemagolta az illető nyelven az olyan legfontosabb mondatokat, mint „Megfullad a gyerekem!”, „Orvost!” és „Segítség!”, hogy szükség esetén gondolkodás nélkül sikíthassa őket.

Mindig hatalmas megkönnyebbülés volt hazajönni ezek után a „nyaralások” után, akkor is, ha otthon azon kapta magát, vadul vágyik egy magányos, nyugodt hétre egy hotelben, ahol szobaszerviz, csend és egy feltöltött minibár gondoskodik arról, hogy kipihenje magát.

Bár akkor úgy érezte, hogy ezek nehéz évek voltak, a gyerekekkel egyedül töltött első nyár ezeken is túltett. Izzie tizenegy, Jack tízéves volt, és Em úgy gondolta, majd ő megmutatja nekik és a világnak, hogy Dom nélkül is boldogul. Az életük legjobb nyaralása reményében hármasban Floridába utaztak. Igen, a fényképeken vigyorgó gyerekek pózolnak a Simpson család tagjaival és Goofy kutyával, és birkóznak a türkizkék medencében, de a fotók arról nem tanúskodnak, hogy Em véletlenül beletolatott a bérelt kocsival egy másikba, és menten könnyekre fakadt. Vagy arról, hogy Izzie rögtön a második napon összeszedett egy vírust, amitől hányt, vagy hogy Jackből egy darázscsípés allergiás reakciót váltott ki, és ő fejvesztve, rémülten rohant vele a legközelebbi kórházba. Csokibarnán ugyan, de totális idegroncsként tért vissza Angliába, és az időeltolódástól kimerülten, üres zsebbel fogadkozott, hogy „soha többé”.

De mindez a múlté. Ez a nyaralás egyszerűen káprázatos lesz. A napi munka, az iskola és a háztartás robotjától távol egy új Em van születőben, bár különböző variációkban. Izzie és Jack szemében a laza, a gyerekeit békén hagyó anya. Szórakoztató, gondtalan barátnő George számára. Serennel kedves, tapintatos és végtelenül türelmes lesz, Charlotte fogadásánál pedig szívélyes és nyugodt házigazda, aki otthonosan mozog a szép környezetében. Hah! Menni fog ez, csak akarni kell. Végül is jobban veszi ki magát, ha itt találkozik először Charlotte-tal, ebben a gyönyörű villában, mint a saját rendetlen, elhanyagolt cheltenhami otthonában, ahol mindig ott szárad valakinek a zoknija vagy harisnyája a radiátoron, és nem túl kedves üzenetek vannak krétával felfirkálva a konyhai táblára.

– Megjöttek! – kiáltotta Jack a kisajátított őrhelyéről, a nappali ablakpárkányáról.

Amikor húsz perccel korábban megérkeztek, Emnek végig kellett hallgatnia két tinédzser gyermekének hosszú, bántó panaszáradatát a Briar villa használhatatlan wifijéről és az annál is rosszabb térerőről, de a fia láthatóan megtalálta a legkedvezőbb pontot a házban, ahonnan fenn tudja tartani a társasági életét, és ez mindenkinek megkönnyebbülést jelentett. Ez a pont ráadásul kilátóhelynek is bevált.

– Hurrá! – kiáltotta Em, miközben az utolsó élelmiszeres táskát pakolta ki a konyhában. Az ember soha nem tudhatja, mire számítson ezekben a nyaralókban: behűtött üveg bor várja-e őket válogatott finomságokkal, vagy a tulajdonosok a fogukhoz verik a garast, és még vécépapírról is a vendégnek kell gondoskodnia. Em nagyon is jól emlékezett rá, hogy egyik nyáron, miután felaraszolt a Lake District nemzeti parkjában lévő nyaralóhoz a semmi közepén, az utóbbi fogadtatás várta, és kis híján sírva fakadt, amikor felfogta, hogy vissza kell ülnie a szaunának is beillő kocsijába, ha a nagyon is megérdemelt tejes teára vágyik.

Azóta mindig úgy indult útnak, mintha ostromállapotra készülne, több csomag kenyeret, gyümölcsöt és konzervbabot préselt a csomagtartóba, a gyerekeket pedig körbeépítette vécépapírrolnikkal és száraztésztacsomagokkal, mintha Tetrist játszana. De ahogy számítani lehetett rá, ez a villa a vendégváró fajtához tartozott, így Em hálásan nyugtázta a több papírzacskónyi friss kenyeret és mazsolás muffint az asztalon, a tejet, vajat, tojást, dzsemet és egy tisztességes üveg sauvignon blanc-t a hűtőben. Na ugye!, gondolta kissé szánalmas diadallal. Lehet, hogy részeg volt, amikor lefoglalta ezt a szállást, de legalább jó helyre vezérelte az ösztöne.

Első pillantásra valóban szép volt a hely. A három átalakított kőépület valamikor istálló lehetett, gondolta. Ezek most egy medencét fogtak közre, melyet kis pázsit vett körül, rajta csoportokba rendezett nyugágyak és napozószékek. A medencétől valamivel távolabb állt egy negyedik, kisebb épület is, amely, mint Izzie pillanatok alatt kiderítette, a játékterem volt, előtte közös grillezővel. Az ő villájuktól balra lankás zöld dombok húzódtak, és ha kitekintett a hálószoba ablakán, a benzinkék tenger keskeny csíkját látta.

A villa belseje tiszta volt és ízlésesen berendezett: nagy kőkeretes kandallók, gerendás mennyezet, semleges árnyalatúra festett falak, amelyeket itt-ott feldobott egy élénk minta. Az emeleten méretes ágyak és esőztető zuhanyfejek várták őket, lent a nappaliban puha, kényelmes kanapék és többpolcnyi zsebkönyv. Jó munkát végzett a takarítólány, gondolta mosolyogva, miközben felvonszolta a bőröndjét a legnagyobb hálószobába. Néhány pillanatig csak álldogált, csodálva a beépített cseresznyefa szekrényt, a makulátlan fehér ágyneműt és a hozzá tartozó antik mosdótálat. Pont ilyenre vágytam, gondolta, egy romantikus kikapcsolódásra kettesben, azzal visszafordult az ágyhoz, és rádobta magát. Plusz a három gyerekkel, természetesen. Azon kapta magát, hogy aggódva méregeti az ágyat: Seren talán nem fog túl gyakran közéjük furakodni.

Aztán gyorsan lesietett a konyhába, hogy mindent elpakoljon, mire a többiek bejönnek. Eredetileg úgy képzelte, hogy együtt utaznak Cornwallba, de mivel George-nak magával kellett hoznia Serent, úgy döntött, hogy a saját kocsijával jön. Így mindenkinek könnyebb lesz, mondta. Lehet, hogy meg akarta hagyni magának a menekülési lehetőséget? Em hirtelen ideges lett. Mi lesz, ha a húgának és a barátainak lesz igazuk, és túl korán vágtak bele? Vajon George és ő két hét után is annyira odalesznek egymásért?

– Nem számítottam rá, hogy valaha még részem lesz ebben az érzésben – mondta a férfi szerda este. Mozi után Emhez mentek, és úgy összegabalyodtak az ágyban, mint kanalak az evőeszköztartóban.

– Én sem – nyugtázta Em boldogan. De még milyen boldogan! – Komolyan úgy gondoltam, hogy én már egy életre letudtam a szerelmet és a romantikát. Hogy az ilyesmi fiataloknak való, és én túl cinikus és kiégett vagyok ahhoz, hogy újra belefogjak.

A férfi nevetett, forró lehelete csiklandozta Em tarkóját.

– Én is így voltam vele. Ki gondolta volna, hogy mi ketten, két vén, cinikus és kiégett ember így összeillünk? Tökéletesen egymásra találtunk…

– Tökéletesen, bizony – visszhangozta Em. Hajlamosak voltak a szenvelgésre. Em korábban pontosan az ilyen nyálas mondatoktól húzta az orrát. Hogyhogy nem döbbent rá eddig, hogy milyen jó érzés bugyutának lenni? Mostanában képtelen volt betelni vele.

Szinte el sem hitte, hogy csak öt hónapja ismeri George-ot. Nem állt szándékában elmenni Laura és Sam házavató bulijára – őrült hét állt mögötte, és vágyakozva gondolt az otthon töltendő, pizsamás péntek estére. Felkuporodik a kanapéra egy üveg ginnel, és tévézik – csakhogy az állomástól hazavezető úton belefutott Laurába, aki levette a lábáról. „Akkor nyolc körül várlak”, jelentette ki Laura, miután elsorolta, hogy hány órát töltött a partifalatok készítésével és a zenék kiválasztásával. Nagyon modortalan lett volna Emtől, ha nem mond igent erre a meghívásra.

Na jó, de csak egy kicsit marad, fogadkozott, amennyit az udvariasság megkíván, és aztán irány haza a pizsamájához és a kanapéjához. Laura és Sam új otthona alig kétutcányira volt tőle, így legalább nem kellett átküzdenie magát a városon. – Nemsokára találkozunk – ígérte a tévének, mielőtt kulcsra zárta a hátsó ajtót, és szigorúan meghagyta a gyerekeknek, hogy be ne engedjenek pedofilokat vagy gyilkosokat.

– És betörőket? – kérdezte Jack. – Vagy pszichopatákat?

– Azokat se – válaszolta Em. – Különösen a szomszéd Amandát ne. Persze csak vicceltem. És nehogy eláruljátok neki, hogy ezt mondtam.

A partin a konyhában elegyedett szóba George-dzsal, és rögtön olyan érdekesnek, szórakoztatónak és jóképűnek találta, hogy máris nem akaródzott hamar lelépnie. Egyszerre minden más jobb ötletnek tűnt, mint a pizsamában tévézés. A férfi szünet nélkül nevettette. Gyönyörűségesen sötét szeme sarkában apró ráncok képződtek, ha mosolygott. Jó illata is volt; Em azon vette észre magát, hogy úgy tesz, mintha nem hallaná, amit mond, hogy közelebb hajolhasson, és beszívhassa az illatát. Mmm. Milyen finom.

Mire föleszmélt, a konyhai falióra éjfélt mutatott – hogy lehet ez? Ilyen későig még soha nem maradt el otthonról, hisz nem volt felnőtt a háznál, aki vigyázzon a gyerekeire. Az Izzie-től (Még fenn vagyok, Netflixet nézek, jó film.) és Jacktől (Ne aggódj, anyu, behúztam egypárat néhány pedofilnak, és lelőttem a betörőket.) kapott megnyugtatót sms-ek ellenére kénytelen-kelletlen úgy döntött, hogy elbúcsúzik.

– Sajna, Hamupipőkének haza kell mennie a tini gyerekeihez, akik vagy megvámolták a bárszekrényem szánalmas készletét, vagy nem – mondta George-nak, miközben latolgatta, hogy elég részeg vagy pofátlan-e ahhoz, hogy el merje kérni a telefonszámát.

Aki mer, az nyer, a bánatba is!

– Gondoltam… – kezdte nekibátorodva, de a férfi megelőzte.

– Elkérhetném esetleg a számodat?

Álmodozó tekintettel mosolyogtak egymásra. Bingo!, gondolta Em, és zakatolt a szíve. Helyben vagyunk.

– Vagyis várj csak! – mondta most Jack. – George-nak ilyen szaros, bézs színű Volvója van?

Em becsukta a hűtőajtót, és hirtelen úgy érezte, feszültség van a levegőben.

– Nem – válaszolta. – Fekete BMW-je van.

– Akkor álhír volt – horkantott fel Izzie nevetve. – Hacsak George nem változott át antiszoc kinézetű szobatudós nővé.

– Nagyon remélem, hogy nem – mondta, és a gyerekek mellé lépett, hogy kilessen a kis közös parkolóra. A kocsiból (amelyet Jack a „szaros, bézs színű Volvo”-val hitelesen jellemzett) magas, görnyedt hátú, sötétzöld anorákot és kordbársony nadrágot viselő nő szállt ki. Barna haja enyhén kócos volt. Emhez hasonló korúnak, vagy talán egy-két évvel idősebbnek nézett ki. – Nem – erősítette meg. – Ez biztosan nem George.

A nő az ablakuk felé fordult, mire Em hirtelen hátralépett; zavarba jött, hogy a gyerekeivel együtt leskelődik.

– Ne bámuljátok! – sziszegte nekik, de aztán Jack elismerően mormogott egyet, amitől Emet is legyőzte a kíváncsiság. Kikukucskált, épp idejében, hogy lássa, az anyósülésről egy tinilány kászálódik elő olyan arccal, mint aki beletörődött az elkerülhetetlenbe. A lánynak hosszú fekete haja volt, amely a szemébe lógott. Szaggatott fekete top volt rajta, üvegzöld miniszoknya és magas sarkú bakancs. A karját összefonta a mellkasán, és ahogy ott állt, Em a két saját, lázadó kamasz gyerekére ismert. Aztán mondott valamit, amit nem lehetett érteni.

– Valaki nagyon boldogtalan itt – kommentálta Izzie a látottakat az ablakhoz tapadva.

Ahogy a szájukat tátva bámultak, a lány észrevette őket, és visszabámult. Em ismét hátralépett, megkövülten, hogy leskelődésen kapták, de annyit még látott, hogy a lány kinyújtja a karját, és felmutja a középső ujját.

– Hűha! – kiáltotta Izzie. – Kemény csaj.

– Jó buksza – mondta Jack, és kivigyorgott rá.