Szerencséje van. Látja, hogy a kislány Bokai tiszteletes úrral beszélget. A fiatal pap bemutatja az ismeretlen két-három kislánynak, aztán leülnek az első sorba. Megkezdődik a verseny. Cigány még egyszer elismétli magában a verset. Semmi baj nincs, tudja a verset. Amikor rá kerül a sor, kiáll a függöny elé. Érzi, hogy tenyere nedves, szeretné megtörölni. Amikor bemondja a vers címét, szeme fennakad a lányon. Nem is veszi le róla többé. Csak neki szaval, őt látja, csak a kislánynak akar tetszeni. Mintha villódzó fényív épülne szeme és a lány szeme között, és ezen a fényhídon át peregnének végig a lágyan kiejtett szavak…
A szavalóversenyt fölényesen megnyeri, de örömét elsepri a szomorúság, mert látja, hogy a lány a ruhatárba megy, magára ölti esőkabátját, elbúcsúzik Bokai tiszteletes úrtól
