Felmentünk a szobába. A sárga bőröndöt nem hozta fel, azt mondta, nem érdemes cipekedni vele, úgyis a gyárba kell vinnie, maradjon hát a kocsiban.
Megmosdott, és félóra türelmet kért. Dolga van. Félóra múlva visszatér.
Sohasem fogom elfelejteni ezt a délutánt. Ne bántson ez, hogy efféléket írok, de annyira elfogott az emlékezés, hogy nem bírok szabadulni annak a délutánnak a hatásától. Akkor ismertem meg a szerelmet, és abban a megmagyarázhatatlan, furcsa boldogságban elfelejtettem a háborút, a pánikhangulatot, a rémlátásaimat, mindent, mindent. Szépnek, biztatónak láttam a jövőt. Szinte a halált kívántam azokban a pillanatokban. S amikor hat óra felé Péter közölte, hogy rövid időre újra el kell mennie, kétségbeestem. Könyörögtem, hogy ne hagyjon magamra, abban a lelkiállapotban nem mara
