– Péter nem kommunista!
– Ne játsszunk, Ágnes, ne játsszunk, mert halad az idő, s nekem még ma éjszaka nagyon sok a dolgom.
– Kérem, én nem játszom, és nem hazudok.
– Azt még nem állítom, hogy hazudik. Maga csak tagad. Egyszerűen és következetesen tagad. Mondhatnám úgy is, hogy primitíven. Persze ennek sok értelme nincs. Tehát megismétlem a kérdést: milyen feladattal érkeztek Pécsre?
Szabatosan elmondtam azt, amit Pétertől tudtam.
– Értem… értem – bólogatott mosolyogva –, a fene azokat a bohókás porcelánokat. Nem elég, hogy porcelánok, ráadásul még szigetelők is. Micsoda világban élünk, kedves. Budapesten megrakják porcelánokkal a bőröndöt, s mire Pécsre érkeznek, azok a fránya porcelánok átváltoznak kézigránátokká és lázító röpcédulákká. Hát nem furcsa?
Egyik ámulatból a másikba est
