– Édesem, miért vagy ennyire érzékeny? – kérdeztem.
Keserűen felnevetett.
– Érzékeny. Még jó, hogy csak érzékeny vagyok… – Sétált. – Érzékeny… – Hirtelen megállt, rám nézett. Szemében különös fény lobbant. – Ágnes… szeretnék meggyógyulni. Szeretnék talpra állni. Hát miért nem segíttek? Miért nem értjük meg egymást? Érzékeny… – Újból felnevetett. – Hallottad? Az előbb Szaniszló hívott. Szaniszló elvtárs… Meghívott vacsorára a nyomorult. Érdekes társaság lesz nála. Szívesen meghallgatják börtönélményeimet. Érted? Meséljek, aztán ha tetszett, jutalmat kapok, vacsorát, és kéjeleghetek a mártír szerepében.
– Pityukám… Édesem…
Nem hallgatott rám.
– Reggel Barabás hívott fel a gyárban – folytatta Pista, és ömlött belőle a szó. – Hallotta, hogy százezer forintot kaptam. Csak ötezret adjak köl
