Megcsókolt. Megrendülve hallgattam szavait, amelyek korbácsütésként értek. Inkább hallgatott volna. De nem, Pista beszélt, mintha gyónásra kényszerítette volna valaki. Megnyitotta lelkének rejtett kis zugait, felszínre hozta sejtéseit és félelmét, eltitkolt bánatának apró göröngyeit.
– A börtönben döbbentem rá, hogy rossz férjed voltam, és nem érdemeltelek meg. Minden előbbre való volt nekem, és nem törődtem azzal, hogy te boldog vagy-e. Nem nagyon kaptál tőlem melegséget…
Próbáltam vigasztalni őt, vitatkoztam vele, de nem hallgatott rám, szinte lázasan folytatta vallomását, amelyet a zárka félhomályos magánya és felzaklatott lelkiismerete alakított ki benne. Őszintén beszélt, izzó átéléssel, de én tudtam, hogy az elmondottaknak semmi közük sincs a valósághoz, és az eseményeket a magára
