22
Egy hosszúnak tűnő percig ülünk mozdulatlanul. Bűntudat kínoz. Várom, hogy szóljon, vagy legalább eltűnjön az arcáról az álmos csodálat.
– Jules, mi történt? – Nem tudom, a csókról beszél, vagy arról, ami korábban volt, ami elűzött Bellwoodból, majd idehozott, a karjaiba kergetett, és amitől nyargal a pulzusom. Nem mozdul, még mindig fogja a kezem. Bőréből sugárzik a forróság. Gyengéden végigsimít a csuklómon, elfordítja a kezem, hogy tenyérrel felfelé legyen. Ott van rajta a vágás, Joeb késének nyoma.
– Vérzel. – Olyan gyengéden érint meg, hogy a szememet ismét szúrni kezdik a könnyek. – Beszélj hozzám! Mivel Elias és én nem találtuk Stefet, felváltva kerestünk téged.
Fontolgatom, hogy hazudok, de egyedül nem bírom el annak a súlyát, ami történt. Megöltem valakit.
Az adrenalin, am
