24
Ébredő elmém összecsap az emlékkel, a gondolat és az érzés robbanása addig ég, amíg csak egy bizonyosság marad a hamvak között.
Vissza kell adnom Carónak a szívét.
A folyóparton térdelek, félig elrejtőzve egy megdőlt szikla mellett arra az esetre, ha valaki arra járna. A lombok színéből – vörösesek, mintha véreznének – megállapíthatom, hogy a nyár végén járunk. A Varázslónő már örökké fenyegető árnyékká lett. Sötét falusi utcákon pletykálnak róla. A farkasokkal alszik a keleti erdőkben. Álruhában utazik faluról falura, hagyja, hogy a szegények igyák azt a keveset, ami a véréből maradt. Végigsimítok a mellettem heverő sziklán, a belevésett, kezdetleges képen, amely egy kígyót és egy rókát ábrázol.
Reszkető kézzel előhúzom az ingem zsebéből a kis bőrerszényt, és úgy tartom a tenyereme
