25
Zihálva bukok fel a víz alól, a kezemet kinyújtva, hogy eltaszítsam azt, aki fojtogat. Bántja a szememet a délutáni ég fakó csíkja.
Ez a kis fájdalom már túl sok a torkomban izzó tűz, és a fulladás késekkel hasogató rémülete után. Felemelem a karomat, hogy ne lássam az eget – és csak mikor a karom engedelmeskedik, akkor jövök rá, hogy valami megváltozott. Tagjaim fájnak, de van bennük erő. És valami szilárd is van alattam – homok –, jóllehet a fejem még félig a víz alá merül. Émelygek. A testem bizonyára úgy érzékelte, hogy fojtogatnak, és víz alá nyomnak, de ez nem igaz.
Megkönnyebbült kiáltással vetődök előre. Belecsapódok a homokba, azután a hátamra fordulok.
Sokáig nem mozdulok, csak várom, hogy enyhüljön a kín a torkomban és a tüdőmben. A fájdalom úgy hagy el, ahogy a Blythe vi
