De nem is kellett már a címet őriznem – a szép olasz név az Arno partjának nevével és a tizennégyes számmal kitörölhetetlenül bennem élt.
Fiatalon, nagyon fiatalon sétáltunk Firenzében. Minden megállított. Megállított és megütött. A dóm. A Battistero kapui. A Palazzo Vecchio tömbje. Egy ebéd a piazza della Signorián, s egy másik ebéd Alfredónál, az Arnóra kiugró teraszon, szemben az Uffizivel. A Bargello lépcsője és Michelangelo rabszolgái. És másutt a csodálatos Éjszaka. És a magasban a San Miniato. A Mediciek komor házában a Gozzoli-kápolna. Az Archeológiai Múzeumban az etruszk emlékek. A Boboli-kert.
És újra meg újra az Arno. A lassú, zöld víz fölött az öreg híd, a fecskefészek boltocskákkal, az aranykirakatokkal, az ezüstárusokkal.
Hát itt nyúlt el a lungarno Acciaioli, a Ponte Vecc
