A CARAFFA-KÁPOLNÁBAN
A CARAFFA-KÁPOLNÁBANÉjfél után érkeztem Rómába. A város százezer lámpája égett, fél órával előbb eső eshetett, az úttest, a járdák vakítóan csillogtak. Olyasfélét éreztem, ezt a várost tükörlapokra építették.
Szeptember volt, meleg éjszaka. Az autó zúgva ragadott fel egy enyhén emelkedő fasorban, óriási lombkoronák súroltak, nagy kanyarodókba rohantunk bele – a Kelenhegyi út, vágott belém a hirtelen felismerés. A város ezzel a figyelmességgel fogadott, első varázslatként a távoli otthont mutatta meg. A Via Vittorio Venetón jártunk. Milyen kis patak a Kelenhegyi út, s milyen nyugodt, szélesen hömpölygő folyam a Via Veneto. De azokban a percekben a fáknak, az esőszagnak, az éjszakának, a táncoló fényeknek, az útra hömpölygő sötétnek mégis Gellérthegy-íze volt.
Kelenhe
