De mit is akartam?
Menekülni.
A Via Venetón jöttem lefelé, harangzúgás végtelen uszálya mögöttem, fák hajoltak az útra. A virágpiacon egy piros gerániumot vettem, letéptem szirmait, és belehullattam őket egy kútba.
A távirat mindenhol velem volt, átraktam egyik táskámból a másikba, de többé nem hajtottam szét – már nem is emlékeztem mindegyik szavára.
Minden utcasarkon felgyorsuló, dobogó szívvel fordultam be – hátha hirtelen elém lép? A múzeumokban egy-egy kép előtt forró lett a hátam – azt hittem, mögöttem áll, ereztem hajvizének illatát. Irtózatosan küzdöttem, hogy ne gondoljak rá, s telezsúfoltam napjaimat.
Magányom első hetében még kívánatosan öltöztem, s elbújtam egy nagy, fekete napszemüveg mögé, mintha szégyellnem kellene valamit. Megsimogattam a ruhámat – hátha mégis? Kirakat
